NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Megismétlődik a tavalyi elődöntő

Újabb két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője. Madridban megismétlődik a tavalyi elődöntő, vagyis a Dortmund újra a Realhoz látogat, míg Párizsban a házigazda Paris Saint-Germain a Chelsea együttesét fogadja.

  • 2014. április 02., szerda 16:00
Vágólapra másolva!

A tavalyi elődöntő visszavágójára készülnek Madridban a Real futballistái. Idén azonban az egyik csapat már a negyeddöntő után búcsúzik a sorozattól. A Bajnokok Ligája előző kiírásában a spanyolok hiába nyerték meg a hazai találkozójukat 2-0-ra, az idegenben elszenvedett 4-1-es vereség a Dortmund továbbjutását eredményezte.

„Egyértelmű, hogy nekünk hazai pályán támadnunk kell, mert szeretnénk jó eredménnyel utazni a visszavágóra. De nem mehetünk ész nélkül előre, mert a Dortmund kontrái életveszélyesek” – nyilatkozta Carlo Ancelotti, a Real vezetőedzője.

A statisztika még a tavalyi dortmundi továbbjutás ellenére sem a németeknek kedvez: az európai kupasorozatokban, oda-visszavágós rendszerben a Real eddig 20 alkalommal találkozott német csapattal, ebből 12-szer továbbjutott.

Párizsban két dúsgazdag csapat, az arab tulajdonban lévő Paris Saint-Germain és az orosz milliárdokból gazdálkodó Chelsea feszül egymásnak a Hercegek Parkjában.

„Lehet, hogy első ránézésre a Paris Saint-Germain nem tűnik olyan rutinos csapatnak az európai porondon, mint a Chelsea, de ha megnézzük, hogy milyen játékosok alkotják a franciák keretét, és olyan neveket látunk, mint Thiago Silva, Alex, Motta, Maxwell, Ibrahimovics vagy Cavani, akkor már egész más a helyzet, mert ezek a játékosok igen nagy rutinnal rendelkeznek” – mondta José Mourinho, a Chelsea vezetőedzője.

A franciák éppen Zlatan Ibrahimovicstól várják, hogy a londoni kékek ellen is tovább repíti a PSG szekerét. Nem ok nélkül: a svéd támadó az idei szezonban 25 bajnoki gólja mellett 10-szer a Bajnokok Ligájában is megzörgette az ellenfelek hálóját.