NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Mesterházynak ismerős, Botka nem kommentál

Mesterházy Attilának ismerős Rónavári-Kedves László neve, akivel egy ifjúsági pályázati pénzekről is döntő tanácsban dolgozott együtt a 2002-es kormányváltás után. Botka László, aki Simon Gábort váltotta az MSZP választmányának élén, nem kommentálta a Magyar Nemzet értesüléseit. A Fidesz azt várja, hogy Mesterházy Attila holnap válaszol a Simon-vagyon eredetére vonatkozó kérdésre az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában.

  • 2014. április 02., szerda 21:08
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor bemártotta Gyurcsány Ferencet és Mesterházy Attilát. Elmondta zárkatársának, hogy az eltitkolt százmilliókról az MSZP korábbi és jelenlegi elnöke is tudott. A baloldal miniszterelnök-jelöltje perrel fenyegeti a lapot, miközben Rónavári-Kedves László neve ismerős neki. 2002 után Mesterházy Attila az ifjúsági tárcát képviselte politikai államtitkárként a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsában, Rónavári-Kedves László pedig a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanácsot. Az alapprogram tanácsülésein pályázati pénzekről is döntöttek.

Botka László, aki Simon Gábort váltotta az MSZP választmányának élén, nem kommentál.

A szocialista párt országos etikai bizottságának elnöke szerint az ügy elérhet addig, hogy vizsgálat legyen belőle. „Abban az esetben, hogyha bűncselekmény gyanúja merült föl, akkor az etikai bizottság természetesen megvizsgálja az esetet, de elsősorban egyébként ez, ha jól tudom, akkor nem az országos bizottságra, hanem a budapesti bizottságot érinti, aminek a másodfoka lesz az én bizottságom. Úgyhogy ebben az esetben természetesen, mint minden eddigi ügyben, megtörtént ez, tehát az MSZP soha nem zárkózott el attól, hogy a saját soraiban elvégezze a vizsgálatot. Sajnálatos módon ez más pártokra nem igaz” – mondta Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő.

A szocialistákhoz hasonlóan az Együtt–PM Szövetség vezetője is megkérdőjelezi a Simon-pénzek eredetéről szóló újságcikk valóságtartalmát.

A Fidesz továbbra is Mesterházy Attila válaszaira vár. „Mit tud a többi pénzről, amelyre a 240 millió óta fény derült? Mit tud Mesterházy Attila, honnan van a pénz? Mit tud Mesterházy Attila, kinek a pénze valójában ez? Miért mondja azt Simon Gábor, hogy Mesterházy és Gyurcsány is tudott ezekről a rejtegetett százmilliókról? És kérdezzük azt is, hogy mióta tudtak ezekről a titkos bankszámlákról” – sorolta Hoppál Péter.

A Jobbik szerint megdőlni látszik Mesterházy Attilának az a korábbi állítása, hogy Simon Gábor az előtt halmozta fel nem mindennapi vagyonát, hogy politikai pályára lépett. „A sajtóban nyilvánosságra hozott további fejlemények azt mutatják, hogy az MSZP is nyakig benne van a Simon-ügyben, és ezzel kapcsolatban mind Mesterházy Attila, mind Gyurcsány Ferenc hazudott, amikor azt állította, hogy nem tud ezekről a pénzösszegekről, ezek hátteréről, eredetéről, illetve amikor azt állította, hogy Simon Gábor magánvagyonáról van szó vagy a politika előtti életében halmozta fel” – fogalmazott Dúró Dóra.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága csütörtökön hallgatja meg a Simon-ügyben Mesterházy Attilát. Ha a szocialista pártelnök nem megy el az ülésre, szabálysértést követ el. A Simon-ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség ezúttal sem kommentált sajtóhírt. „Az ügyészség minden körülményre kiterjedően a szükséges és törvényes lépéseket megteszi, és ezekről, illetve ezek eredményéről a jogszabályi keretek között a közvéleményt tájékoztatni fogja” – mondta Nagy Andrea szóvivő.

A Simon-ügyben az Osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal pénzmosás elleni osztálya nem nyilatkozott a Hír TV-nek – adatvédelmi okokra hivatkozva. Az ausztriai nyomozó hatóságnál az Osztrák Pénzpiaci Felügyelet tett bejelentést.

Innen jöhettek a Simon-milliók

Olajtavak kármentesítéséből származhat Simon Gábor külföldön rejtegetett vagyonának egy része. Az MSZP egykori elnökhelyettese az ügylet idején Pestszentlőrinc akkori polgármesterét, Mester Lászlót segítette önkormányzati tanácsadóként – írta a Magyar Nemzet. Bővebben >>>