NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Női holttest hevert a kereszteződésben

Megöltek egy nőt Kispesten.

  • 2014. április 02., szerda 10:22
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint a férje ölte meg azt a nőt, akinek a holttestét ma reggel találták meg a XX. kerületben. A távirati iroda úgy tudja: a testet a Nagysándor József utca és Ady Endre út kereszteződésében volt. Az áldozatot feltehetően több késszúrással ölték meg.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Aladár 58 éves budapesti lakos ellen. A férfi előzetes szóváltást követően leszúrta volt feleségét a Budapest XX. kerület, Nagysándor József utcában. A hölgy a helyszínen életét vesztette. A férfi a bűncselekmény elkövetése után elmenekült a helyszínről, majd rövid időn belül visszatért, és jelentkezett a helyszínen tartózkodó nyomozóknál, önként feladta magát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi bevetési osztályának nyomozói elfogták a férfit” – nyilatkozta Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.