NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

EP-választás: eltűnt az MSZP Budapest térképéről

A szocialisták a negyedik helyen végeztek a fővárosban. A kudarc valószínűleg megpecsételte a főpolgármester-jelöltjük, Horváth Csaba sorsát, aki az MSZP alelnökeként az egyik politikai felelőse a vereségnek. A Bajnai Gordon vezette Együtt–PM Szövetség már a kampányban egyértelművé tette, hogy alkalmatlannak tartja Horváth Csabát Budapest vezetésére. Gyurcsány Ferenc kész tárgyalni az önkormányzati választási együttműködésről baloldali riválisaival, de megüzente nekik, hogy a nagy mellényt hagyják otthon, ne abban menjenek tárgyalni.

  • 2014. május 26., hétfő 21:44
Vágólapra másolva!

Az MSZP-t a Gyurcsány-párt és a Bajnai-szövetség is megelőzte Budapesten, a szocialisták a negyedik helyen zárták az európai parlamenti választást a fővárosban. A 23 kerületből mindössze kettőben, Angyalföldön és Kispesten szerepeltek jobban baloldali riválisaiknál. Az Együtt–PM Szövetség 11, a Demokratikus Koalíció pedig 9 kerületben végzett a második helyen.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja és EP-listavezetője úgy fogalmazott, hogy a kabátot újra kell gombolni. „Valószínűleg A-tól Z-ig át kell gondolni a következő lépést. Azt hiszem, le fognak ülni az érintett felek, tehát a három párt, mert itt Budapesten azért nagyjából egyharmad-egyharmad-egyharmad az arány. Ebből a három komponensből kell összerakni a megoldást” – az EP-lista-vezető.

A közös főpolgármester-jelölt kiválasztásánál azonban kétharmad-egyharmad az arány Gyurcsányék és Bajnaiék javára. A szocialista pártban a bukás után szinte mindenki biztosra veszi, hogy nem az MSZP jelöltje, Horváth Csaba lesz Tarlós István baloldali kihívója. Mesterházy Attila kész beáldozni Horváth Csabát, bár változatlanul alkalmas főpolgármester-jelöltnek tartja. „Szerintem Gyurcsány Ferencék nagyon jó eredményt értek el, hiszen megerősödtek. Jobb eredményt értek el, mint amit a választási közvélemény-kutatások is mutattak korábban. Ezért ahogy eddig is, ugyanúgy partnerként fogunk velük tárgyalni” – fogalmazott az MSZP elnöke.

Tagadta, hogy nekimennek az MSZP-nek

Gyurcsány Ferencék is partnerséget ígérnek. A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke tagadja, hogy a számukra sikeres európai parlamenti választás után nekimennek a meggyengült MSZP-nek. „Április 6-a után az elemzők, a sajtó munkatársai azt várták, hogy a baloldali pártok egymás torkának ugranak. Már tele volt vele a sajtó, hogy Gyurcsány, Mesterházy, Bajnai nem tudom, miket fog csinálni. Aztán csalódniuk kellett, nem ugrottunk egymás torkának. Május 25-ére mindenki azt mondta, hogy majd most újra lesz írva minden a baloldalon, és most ugranak egymás torkának. Most sem ugrunk egymás torkának. Legalábbis mi a DK-ban sem az Együtt, sem az MSZP kapcsán sem fogunk egyetlen egy rossz mondatot sem mondani” – nyilatkozta Molnár Csaba.

Az Együtt–PM Szövetség az önkormányzati választásra nem köt olyan rossz kompromisszumokat, mint az országgyűlésire – üzente meg Szigetvári Viktor társelnök. „Nekünk az a célunk, hogy – ahogy most is önállóan indultunk – önálló jelöltekkel, önálló politikusokkal, önálló polgármesterjelöltekkel legyünk jelen. Ebben az ügyben biztosan nem a nyilvánosság előtt kell semmit elvégeznünk. Ha lesznek jelöltjeink, be fogjuk őket mutatni, ha lesznek javaslataink, el fogjuk őket mondani” – közölte Szigetvári Viktor.

Azt ma senki sem tudja, hogy az MSZP-ből ki tárgyal majd Gyurcsányékkal és Bajnaiékkal az önkormányzati választás előtt. Az európai parlamenti választási bukás után ugyanis Mesterházy Attila felajánlotta a teljes elnökség lemondását a szocialista párt választmányának.