
A Fidesz és az Európai Néppárt problémája, ha Orbán Viktor nem szeretné őt látni az Európai Bizottság elnöki székében – jelentette ki Jean-Claude Juncker, a Néppárt jelöltje. A luxemburgi politikus szerint nem elegáns érv, hogy a magyar kormányfő egy korábbi luxemburgi miniszterrel folytatott vitára hivatkozva nem akarja őt támogatni. A miniszterelnököt bírálta az Európai Parlament szocialista elnöke és párttársa, a szociáldemokrata német alkancellár is.
Az Európai Néppárt győzelmének ismeretében Jean-Claude Juncker többször hangsúlyozta sajtótájékoztatóin, hogy saját magát tekinti az első számú jelöltnek az Európai Bizottság elnöki tisztségére. „Én nem borulok térdre, megnyertem a választásokat” – fogalmazott.
Az egykori luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter a számokkal nem vitatkozik. Ő is tudja, hogy a parlamenti matematika szerint a Néppárt szavazatai nem elegendők a megválasztásához. Elsősorban a szocialisták támogatására számít, de a zöldektől és a liberálisoktól is remél szavazatokat. A politikus indulatosan reagált, amikor egy újságíró azzal szembesítette, hogy a brit és a magyar vezetés sem látná szívesen Jose Manuel Barroso utódaként.
„Megtenné, hogy azokra a válaszokra hivatkozik, amelyeket erre a kérdésre adtam legalább ezerszer az elmúlt hetekben? Én a bizottság elnökségéért kampányoltam, nem más elnöki posztért. Talán mások azt akarják, hogy meggondoljam magam, de nem fogom” – fogalmazott Juncker.
Jean-Claude Juncker nem hajlandó elfogadni, hogy a magyar kormány azért vétózza meg jelölését, mert az elmúlt négy évben állandó vitái voltak egy másik luxemburgi politikussal, Viviane Reding uniós biztossal.
A magyar álláspont szerint Juncker feladata az volt, hogy győzelemre vezesse az Európai Néppártot, megbízatásából nem következik, hogy automatikusan neki kell irányítania az unió kormányának tekintett Európai Bizottságot. A luxemburgi politikusnak nem újdonság, hogy nem ő a magyarok favoritja, a kampánynak úgy vágott neki, hogy tisztában volt azzal, a magyarok nem őt akarták az Európai Néppárt csúcsjelöltjének.
„Soha nem rejtettük véka alá, hogy a dublini kongresszuson személyesen én is Barnier biztosra szavaztam, aki a belső piac és fogyasztóvédelmi biztos. Kiváló munkakapcsolatunk volt, igazán nagyszerűen képviselte azt a területet. Olyan politikus volt, aki megnyerő, és alkalmas arra, hogy a bizottság elnöke legyen, azonban a többség mást szavazott. Mi ezt a döntést elfogadtuk, és tudomásul vettük, hogy a kampány idején, a kampányban Juncker vezeti az Európai Néppárt csapatát” – mondta el Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz–KDNP listavezetője.
Bár a szocialisták vesztettek, csúcsjelöltjük, Martin Schulz, az Európai Parlament eddigi elnöke nem adta fel hatalmi ambícióit, ő is kinézte magának a bizottsági elnöki széket. „Nyilvánvaló, hogy most vezet az Európai Néppárt, de Silvio Berlusconi és Orbán Viktor miatt vezet. És nem tudom, hogy ezek-e azok az emberek, akik dönteni fognak Európában” – fogalmazott.
Martin Schulz honfitársa, a német szociáldemokraták elnöke tovább ment, a Fideszt és Berlusconi pártját populistának, Európa-ellenesnek minősítette, amelyeknek szerinte nincs helyük az Európai Néppártban. A német kancellár, Angela Merkel Jean-Claude Junckernek és Martin Schulznak is üzent, amikor azt mondta, hogy az Európai Néppárt bizottsági elnökjelöltje ugyan Juncker, de egyetlen párt sem tudja egyedül megválasztani Barroso utódját az Európai Parlamentben.