
A Gázai övezet elleni izraeli hadművelet azonnali leállítását követeli az Arab Liga. Az arab országokból álló nemzetközi szervezet közleménye szerint a több mint 170 palesztin áldozatot követelő izraeli agresszió komoly veszélyt jelent az egész régióra és a nemzetközi békére nézve is. A zsidó állam már hét napja bombázza a Gázai övezetet, válaszul arra, hogy a Hamász fegyveresei mintegy ezer rakétát lőttek ki Izraelre.
A jeruzsálemi vezetés szerint a Hamász múlt kedd óta mintegy ezer rakétát lőtt ki a zsidó államra, igaz, ezek jelentős részét még becsapódás előtt megsemmisítette a Vaskupola nevű rakétaelhárító rendszer. Izraelre az elmúlt napokban már Libanonból és Szíriából is lőttek rakétákat, de a kormány elsősorban a gázai Hamászt okolja az erőszakért.
„A Hamászról annyit mondanék, hogy azokkal, akik nem fogadják el, hogy Izraelnek joga van a létezésre, az ideológiájuk pedig az ellenállásra és a terrorra épül, nos, velük nincs esély a békére” – fogalmazott Tzipi Livni igazságügyi miniszter.
A zsidó állam hét napja tartó offenzívájában már több mint 170 palesztin halt meg, a sérültek száma pedig a másfél ezret közelíti. Izrael azt állítja, telefonon és szórólapokkal figyelmezteti a polgári lakosságot a közelgő légicsapásokra, ennek ellenére az ENSZ szerint az áldozatok több mint háromnegyede civil.