
Gyászmisét tartottak egy spanyol kisvárosban. A településen spanyol nyelvű kurzuson vett részt egy német gimnázium 16 tanulója és két tanáruk – mindannyian a lezuhant gépen ültek kedden. Százak emlékeztek rájuk. Megemlékeztek továbbá a diákokról az őket fogadó iskolában is. „Mindannyiunkat nagyon megérintett, még ma is. Az óráink nem lesznek igazi órák. Úgy hiszem, hogy ma sokkal nyugodtabb lesz, mert lesz időnk megbeszélni, hogy mi történt” – mondta Arnau Gemisa, az intézmény egyik tanulója. A diákokról a németországi iskolájukban is megemlékeztek.
Kölnben a Germanwings dolgozói egy perces néma gyásszal emlékeztek az áldozatokra. A pilóták egy részét annyira megviselte a baleset, hogy úgy döntöttek, nem szállnak fel gépeikkel. „Minden járathoz természetesen szükség van személyzetre is, és néhány esetben ez most nincs meg. A személyzet azt mondta, hogy személyes okok miatt nem kíván elindulni. Nekünk nem tisztünk erről ítélkezni. Ezért töröltünk néhány járatot, mert a szükséges személyzet nem állt rendelkezésre, de a napi 400 járatunk viszonylatában a törölt járatok száma elenyésző” – közölte Florian Grenzdoerfer, a Lufthansa szóvivője.
A düsseldorfi reptéren ezért tumultus alakult ki egy rövid ideig. De az utasok többségét nem tartja vissza semmi a repüléstől. „Egy kicsit fura érzés, mert én is a Germanwingsszel repülök ma. Azt hiszem, ez egy kettős dolog, mert nagyon tragikus az esemény. Együtt érzek az áldozatokkal és a családjaikkal. Észak-Rajna–Vestfaliában élek, Haltern városa nincs messze tőlem. Düsseldorf a helyi repterem. Ugyanakkor az oka annak, hogy ez megtörtént, még kivizsgálásra szorul. Ahogy én tudom, még nincs tisztázva, várnunk kell, és ez egy kis bizonytalansághoz vezet, de azt is gondolom, hogy nem fog minden gépük hirtelen lezuhanni” – mondta egy utas.
A gépen a német és spanyol állampolgárok mellett több brit, japán, argentin és kolumbiai, továbbá török, holland, ausztrál és belga utasok is tartózkodtak.













