
Az egykepolitika eltörlése uralta a címlapokat péntek reggel Kína-szerte. 36 évig nem engedélyezték a két gyermek vállalását a világ legnépesebb országában. A szociológusok történelmi döntésről beszélnek.
„Hogy lehet, hogy egy ország évente százmilliós adóbevétel mellett, ilyen öregedő társadalommal egy gyerek nevelésére korlátozza a családokat? Emellett hogy lehet, hogy Kína normális társadalomként és országként még mindig szabályozza a születések számát? Nincs még egy olyan ország, ami így tenne. Akármilyen szemszögből nézzük, a család, a társadalom vagy a gazdaság oldaláról, nincs ok arra, hogy ragaszkodjanak ehhez a politikához” – véli Wang Feng szociológus.
A városiasodás azonban más társadalmi következményekkel is járt, a körülbelül 100 millió érintett család többsége ugyanis már nem gondolkodik családbővítésben. Ráadásul jelentősen csökkent a nők aránya, az elmúlt négy évtizedben inkább a fiúgyermekeket tartották meg. Sokan pedig az újabb gyerekkel járó anyagi nehézségektől tartanak.
„Azelőtt, ha lett volna második gyerekem, elvesztettem volna a munkámat. Nemcsak én vagyok így ezzel, a nagyobb cégek és az állami vállalatoknál is ez a szabály” – nyilatkozta Kong Linde kormányalkalmazott.
A kínai társadalomban az egykepolitika miatt körülbelül 400 millió gyermek nem született meg. Emiatt azonban egyre nagyobb az idősek aránya, ami egyre nagyobb szociális terhet ró a munkaképesekre.













