

A Borussia Dortmund futballcsapata volt a célpontjuk a kedd esti robbantásoknak. A csapat autóbusza épp a stadionba indult egy szálloda elől a Monaco elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi volt a merénylet indítéka, így nem is terrortámadásként, hanem emberölési kísérletként kezelik az ügyet. Egy rendőr és a csapat egyik játékosa is megsérült.
Két nappal ezelőtt a német csapat edzője gólfiesztát várt az összecsapástól. „Holnap annyi találatot próbálunk meg szerezni, amennyi csak lehetséges. Támadni fogunk. Ez az előnye annak, ha az első meccset otthon játsszuk, legalábbis én így érzem. Ez is egy előny egy nagyon kiegyenlített csatában, és az alapján, ahova mi rangsoroljuk a csapatunkat, könnyen és nyíltan támadhatunk” – nyilatkozta a Dortmund vezetőedzője, Thomas Tuchel.
Kedd este azonban más is úgy gondolta, hogy könnyen lehet támadni. Az észak-rajna-vesztfáliai csapat éppen a szállodáját hagyta el, és a stadion felé vette az irányt, amikor három robbanás rázta meg a buszt.
„Ma este nem sokkal hét óra után három robbanás történt a Borussia Dortmund csapatbusza mellett. A busz éppen kihajtott a szállodából. A három robbanás a hotelhez vezető ki- és bejáratnál történt. A busz jobb oldalán lévő ablakok közül kettő kitört a robbanás következtében. Egy ember megsérült, egyelőre csak ennyit tudok” – közölte a dortmundi rendőrség szóvivője, Cornelia Weigandt.
Később kiderült: a sérült a csapat egyik játékosa Marc Bartra, aki a busz hátuljában ült. Bartrának az üvegszilánkok okozta felületi sérülések mellett eltörött az egyik csont a jobb csuklójában, és ezt meg kellett operálni.
„Marc Bartrát most műtik, a jobb kezében van törés, és különféle anyagok hatoltak a karjába. A csapat a kapitányon, Marcel Schmelzeren keresztül most hívott engem. Még mindig sokkhatás alatt vannak, és Marcra gondolnak. Reméljük, hogy hamar felépül” – mondta Sascha Fligge, a Dortmund szóvivője.
Később kiderült, hogy más is megsérült. Egy a busz előtt haladó felvezető motoros rendőr sokkot kapott, és légnyomási sérülést szenvedett.
A rendőrség szerint egyértelműen a labdarúgócsapat volt a támadás célpontja. „Azt kell mondjam, hogy igaz, amit feltételeztünk a kezdetek óta, vagyis hogy a támadás célpontja a Borussia Dortmund csapata volt. Ezért is aktiváltuk azonnal a vészforgatókönyvet, és helyeztük szolgálatba az összes rendőri egységet” – ismertette a dortmundi rendőrség parancsnoka, Gregor Lange.
A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi volt a merénylet indítéka, és nem terrortámadásként, hanem emberölési kísérletként tekintenek rá. Az ügyészség közlése szerint a helyszínen egy levelet is találtak. „Találtunk egy levelet a robbanás helyszínén. A jelenleg is zajló nyomozás miatt nem adhatok a tartalmáról felvilágosítást. A hitelességét vizsgáljuk” – közölte Sandra Lücke államügyész.
Sokkolta a hír az éppen szintén BL-meccset játszó Atlético Madrid edzőjét is. „Nem tudok mit mondani, nincsenek szavak. Csak aggódom. Talán több információm lesz, ha itt végeztünk, de az első dolog, ami eszembe jut, az az aggodalom” – mondta Diego Simeone.
A robbanószerkezetekről csak annyit tudni, hogy házi készítésűek, és súlyos hatásúak voltak, valószínűleg a szálloda parkolója melletti sövényben helyezték el őket. A Bild című német lap úgy értesült, hogy a rendőrség köröz egy külföldi rendszámú gépkocsit, de ezeket az információkat a hatóság nem erősítette meg. A kedd este elmaradt mérkőzést szerdán játsszák le.