
„A béke szolgálatában 1974 óta” – hirdeti egy, az ENSZ békefenntartó erők által kihelyezett felirat a Golán-fennsíkon. A nemzetközi csapatok már csaknem negyven éve teljesítenek szolgálatot a területen, amelyet még 1967-ben foglalt el Izrael Szíriától. Céljuk, hogy ellenőrizzék a háborút követően megkötött tűzszünetet a zsidó állam és Szíria között.
A békefenntartók száma most jelentősen csökken: szerdán ugyanis Ausztria, amely 1974 óta jelen van a fennsíkon, megkezdte katonái kivonását. Bécs azzal indokolta a lépést, hogy nem tudja garantálni biztonságukat a szíriai polgárháborús helyzet miatt.
„A békefenntartók szerepe kiemelten fontos ebben a térségben, ezért továbbra is támogatni fogjuk ezt a missziót. Ezzel együtt tudomásul vesszük Ausztria döntését” – nyilatkozta Mark Lyall Grant, Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete.
A Golán-fennsíkon több mint 900 békefenntartó teljesített eddig szolgálatot, közülük mintegy 380 volt osztrák.
Horvátország már márciusban visszarendelte egységeit, mert attól tartott, hogy a térségbeli erőszak célpontjává válhatnak. A misszióban 341 Fülöp-szigeteki, 193 indiai katona is szolgál.
Azt egyelőre még nem lehet tudni, melyik ország veszi át a stafétabotot az osztrákoktól. Oroszország ugyan felajánlotta segítségét, az ENSZ azonban elutasította az ajánlatot.













