Obama az atomfegyverek ellen szólalt fel Berlinben

A hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot az amerikai elnök Berlinben, ahol Angela Merkel kancellárral találkozott. Barack Obama hangsúlyozta: a világ nincs biztonságban, amíg atomfegyverek vannak. Úgy fogalmazott: a szabadság és a demokrácia győzelmét jelenti, hogy amerikai elnökként a Brandenburgi kapu keleti oldalánál beszélhet.

  • 2013. június 19., szerda 20:02
Vágólapra másolva!

„Olyan jól érzem magam, hogy leveszem a zakómat. Arra biztatom önöket, hogy cselekedjenek hasonlóan.” Ezzel a laza, amerikai politikusokra jellemző mondattal adta meg az alaphangot az elnök a berlini Brandenburgi kapunál tartott beszédének. Barack Obama elnökként most először látogatott a német fővárosba, csaknem napra pontosan ötven évvel azután, hogy John F. Kennedy elmondta híres beszédét a megosztott Berlinben.

Obama a Kennedy-vizitről is megemlékezett, majd az előzetes várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy országa csökkenteni kívánja nukleáris arzenálját: „Úgy is tudjuk biztosítani Amerika és szövetségeseink biztonságát, hogy közben harmadával csökkentjük a stratégiai nukleáris töltetek számát”. Hozzátette, hogy erről tárgyalni kíván Oroszországgal. Szólt arról is, hogy be kívánja záratni a guantánamói fogolytábort.

Angela Merkel köszöntő beszédében méltatta az Amerikai Egyesült Államokat, és kiállt az általa képviselt értékek mellett. „Az Egyesült Államok és Németország közötti támogatás és barátság egyedülálló, és mélyen a szívünkben gyökerezik.” Úgy fogalmazott, hogy a transzatlanti szövetség a 21. században is a kulcs a szabadsághoz, a jóléthez és a biztonsághoz.

A látogatáson újságírói felvetésre került szóba, hogy az amerikai nemzetbiztonsági szolgálat amerikai és európai polgárok személyes szféráját, például elektronikus levelezését is megfigyelte és megfigyeli. „Ezzel a rendszerrel képesek vagyunk megvédeni a polgárainkat. Mindez szigorú bírósági felügyelet mellett működik” – védte meg a programot Obama. Szerinte ezek segítségével legkevesebb ötven fenyegető veszélyt sikerült elhárítani.

A német kancellár ezzel kapcsolatban annyit mondott: az internet mindannyiunk számára új terep, ahol meg kell találni az egyensúlyt a biztonság és a szabadság között.