
„Igen, képes vagy arra, hogy bezárd Guantánamót” – kántálják az Amnesty International aktivistái Berlinben Barack Obama látogatásának második napján. A jogvédő szervezet tagjai az amerikai elnök és a demokrata párt szlogenjét átköltve az ellen tüntetnek, hogy a guantánamói börtönben sok rabot még mindig vádemelés vagy tárgyalás nélkül tartanak fogva – részben biztonsági okokra hivatkozva.
„Felháborítónak tartom, hogy vörös szőnyeget terítünk ki Obama elé. Hány év óta próbálja már bezárni Guantánamót? Már én sem emlékszem. Nobel-békedíj?! Nem gondolja úgy, hogy ez nevetséges? Szégyen, ez az ember szégyen!” – nyilatkozta Detlef Kalkbrenner, az egyik tüntető.
A tiltakozók egyik követelése részben teljesül, hiszen néhány fogva tartott esetében már megkezdődött a jogi eljárás. Szerdán például öt rab, köztük a szeptember 11-ei terrortámadások állítólagos kitervelőjének per előtti meghallgatására került sor. Ha bűnösnek találják őket, akár halálbüntetést is kaphatnak.
A bezárásra vonatkozó követelés sorsa azonban bizonytalan. Az amerikai elnök már 2008-as kampányában ígéretet tett erre, ezt azonban máig nem tudta beváltani a kongresszusi ellenállás miatt. „Még ha továbbra is figyelnünk kell a terrorizmus fenyegetésére, el kell mozdulnunk az örök háború képétől. Amerikában ez azt jelenti, hogy meg kell dupláznunk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy bezárjuk a guantánamói börtönt” - fogalmazott Obama.
A nemzetközi felháborodást fokozta, hogy korábban rendszeresen kínozták a rabokat. Ráadásul a WikiLeaks által 2011-ben nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a 780 fogvatartottból 150 semmilyen törvénysértést nem követett el.













