Lagarde szerint ez segítheti igazán a felépülést

Az IMF vezérigazgatója szerint a szerkezeti reformoknak a gazdasági növekedést és a versenyképesség javítását kell szolgálniuk. Christine Lagarde erről a G20-ak moszkvai csúcstalálkozóján beszélt. Portugáliában mélyül a megszorítások okozta kormányválság, a legnagyobb pártok nem tudtak megállapodni a nemzeti egységprogramról. Az államfőn múlik, hogy a baloldali koalíció kormányon marad-e vagy előre hozott választások lesznek az országban.

  • 2013. július 20., szombat 20:50
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója is részt vett a világ húsz vezető gazdaságának moszkvai csúcstalálkozóján.

– Minden nagy gazdaságnak szüksége van szerkezeti reformokra, ez segítheti igazán a felépülést mind a fejlett, mind pedig a fejlődő gazdaságokban. A reformoknak kell serkenteniük a globális növekedést és segíteniük az egyensúlyba kerülést. Mint ahogy régen, most is olyan lépésekre van szükség, amelyek növelik a belföldi keresletet azokban a gazdaságokban, ahol nagy a folyó fizetési mérleg többlete, illetve növelik a versenyképességet ott, ahol magas a folyó fizetési mérleg hiánya – mondta Christine Lagarde. A gazdaság élénkítését a G20-ak pénzügyminiszterei és jegybankelnökei is a fiskális szigor elé helyezik.


Portugáliában viszont a szociáldemokraták a tiltakozások ellenére is keresztülvinnék a megszorításokat. A koalíciós partner szocialisták viszont újratárgyalták volna azokat a lépéseket, amelyeket a nemzetközi hitelszervezetek elvárnak a lisszaboni vezetéstől a kölcsön fejében. A köztársasági elnök a kormányválság megoldását a nemzeti minimumprogramban látta. A nagy pártok azonban nem jutottak közös nevezőre, ezért az államfőre bízták a döntést arról, hogy ki irányítsa a jövőben az országot.

– Ez az elnök ideje, és én nem kívánok semmiféle kijelentést tenni, ami azt a látszatot kelthetné, hogy megpróbálom befolyásolni a döntését. A PSD helyzete nagyon tiszta, úgy látjuk, hogy megvannak a stabilitás és kohézió feltételei a koalícióban – mondta a szociáldemokraták alelnöke, Jorge Moreira da Silva.

Portugália 78 milliárd euró hitelt kapott a valutaalaptól, az Európai Uniótól és a Világbanktól. A cserébe elvárt megszorítások a hetvenes évek óta nem látott recesszióba taszították az országot.