
Tüntetők másztak be a a hadsereg főhadiszállására Thaiföldön. A demonstrálóknak erőszakot sem kellett alkalmazniuk, könnyedén jutottak be a létesítménybe. Az ellenzéki demonstrálók azt követelik a fegyveres erőktől, hogy buktassák meg a kormányt.
A délkelet-ázsiai államban múlt hét vasárnap óta tízezrek vonulnak az utcára minden nap, hogy a kabinet távozását követeljék. Szerintük az országot valójában nem Jinglak Sinavatra miniszterelnök, hanem bátyja, Thakszin irányítja, aki börtönbüntetése elől korábban Dubajba menekült. A korrupció miatt elítélt politikus egy tervezett amnesztiatörvénynek köszönhetően hazatérhetne.
A tüntetők egy másik csoportja a kormánypárt központja elé vonult. A megmozdulások egyelőre békésen zajlanak, a tüntetők vezetőjét, Szuthep Thaugszuban volt miniszterelnök-helyettest sem vették őrizetbe, holott a rendőrség korábban letartóztatási parancsot adott ki. A politikust azzal vádolják, hogy ő rendelte el egy 2010-es demonstráció véres leverését, amelyben több mint 90 ember vesztette életét.













