
Összesen már több mint 12,5 millió fertőzött van az 54 országot (köztük Oroszországot és még néhány ázsiai államot) tömörítő térségben
Már több mint 300 ezren veszítették életüket a kór miatt.
Az elmúlt egy héten majdnem kétmillió új esetet regisztráltak.
Hét nap leforgása alatt több mint 23 ezren haltak bele a Covid-19 szövődményeibe.
Mint arra Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője figyelmeztetett a minap:
Európa ismét a járvány gócpontja.
Kelet-Közép-Európa összességében még a hatékonyan védekező térségek közé tartozik, de a mutatók itt is meredeken emelkednek. Szomszédainknál is meglehetősen aggasztó a helyzet, ha eltérő keménységgel is, de mindenki szigorít.
Két héten belül az összes rendelkezésre álló koronavírusos betegek számára elkülönített ágy megtelhet!
– kongatta meg a vészharangokat Herwing Ostermann, az osztrák közegészségügyi szolgálat vezetője.
A második hullám jóval erősebb, jóval dinamikusabb, jóval komolyabb – tette hozzá Rudolf Anschober egészségügyi miniszter. A tárcavezető szerint az a cél, hogy elkerüljék a kórházak telítődését, illetve azt, hogy az orvosoknak fontossági sorrendet kelljen kialakítaniuk a koronavírusos betegek között.
Ennek fényében nem is csoda, hogy nyugati szomszédunknál a hét elejétől rendkívüli szigorítások lépnek életbe. Az MTI összesítéséből kiderül: a profi sportok kivételével betiltottak minden rendezvényt, bezártak a színházak, a múzeumok, az uszodák és a konditermek, a vendéglátóhelyek pedig csak kiszállítást vállalhatnak. A hotelek sem fogadhatnak vendégeket, de a veszteségek nyolcvan százalékát az állam megtéríti.
Emellett éjszakai kijárási tilalmat léptettek életbe: a lakosok este 8 és reggel 6 között csak meghatározott esetekben – például munkába járás, sportolás vagy kutyasétáltatás miatt – hagyhatják el lakhelyüket.
Az iskolák és az óvodák továbbra is nyitva maradhatnak, de a felső tagozatosok és a felsőfokú oktatási intézmények tanulói áttértek a digitális oktatásra. Az üzletek korlátozások nélkül nyitva tarthatnak, és a személyes szolgáltatást nyújtók – fodrászok, kozmetikusok – is folytathatják munkájukat. Ugyanakkor tíz négyzetméterre csak egy vendég juthat.
Igor Matovič miniszterelnök egyedülálló módon próbálta kezelni a járványhelyzetet: baljós előjelek mellett ugyan, de a 10 és 65 év közötti lakosságot letesztelték koronavírusra. A vizsgálaton végül 3,63 millió állampolgár, az ország lakosságának kétharmada vett részt, a többieknek karanténba kellett vonulni.
A szűrések 38 359 személynél, azaz az összes teszteltek 1,06 százalékánál mutattak ki koronavírus-fertőzést.
A tesztelés második fordulója ezen a hétvégén folytatódik. Ez már csak azokat a járásokat érinti, ahol az első fordulóban a pozitív tesztek aránya magasabb volt 0,7 százaléknál.
Szlovákiában ezen túl ugyancsak kijárási tilalmat rendeltek el, az eredetileg november 9-én lejáró korlátozást meghosszabbították november 14-ig. Ez azonban nem olyan szigorú, mint a tavaszi lezárásnál, az emberek például továbbra is járhatnak a munkahelyükre, ugyanakkor csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel.
A teljes cikk ITT olvasható.