NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Brüsszel kereskedelmi okokkal magyarázza a vakcinaszerződések titkosítását

Brüsszel kereskedelmi okokkal magyarázza a vakcinaszerződések titkosítását

Az Európai Bizottság azt mondja, egyelőre nem kapták meg Gulyás Gergely levelét a vakcinaszerződések ügyében. Brüsszel szerint a kormányokat is köti a titoktartási záradék.

  • 2021. március 11., csütörtök 18:26
Vágólapra másolva!

Kereskedelmi okokkal magyarázza a vakcinaszerződések titkosítását Brüsszel – értesült a Magyar Nemzet.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón közölte: arra kérik az uniót, hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság által kötött szerződéseket, hiszen a polgároknak joguk van tudni, hogy az oltóanyaggyártók mikor, milyen ütemben szállítják a vakcinákat.

Kiemelte továbbá:

Gulyás levélben tolmácsolta kérését Brüsszelnek, ám csütörtök délben az Európai Bizottság illetékes szóvivője sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy egyelőre nem kapták meg a magyar miniszter levelét.

Hozzátették:

tehát ők sem hozhatják csak úgy nyilvánosságra a szerződéseket. Emlékeztettek arra is, hogy versenypolitikai, kereskedelmi okai vannak a titkosításnak, ugyanakkor megjegyezték, hogy az EB eddig is mindent megtett a lehető legnagyobb transzparencia érdekében. Utaltak arra, hogy néhány szerződés részletét (pl. AstraZeneca) már bemutatták.

Magyar Nemzet

KAPCSOLÓDÓ:

Nyilvánosak a magyar vakcinaszerződések