

A magyar külpolitika mindenkori célja a magyar nemzeti érdek érvényesítése - jelentette ki a külgazdasági- és külügyminiszter az Európai Ügyek Bizottságának ülésén pénteken. Szijjártó Péter elmondta: Magyarország nem keresi a konfliktusokat, de ha szükséges, vállalja. Ebben a helyzetben vagyunk most is - tette hozzá. Azt mondta: Brüsszel ugyanis nem tudja megemészteni, hogy a nemzeti, konzervatív oldal sikeresebb, ezért folyamatos támadásokkal sújtja azt.
Az Európai Unió kudarcot vallott a válsághelyzetekben - Hangsúlyozta a külgazdasági- és külügyminiszter az Európai Ügyek Bizottságának pénteki délután tartott ülésén.
Szíjjártó Péter hozzátette: a nemzetközi liberális mainstreammel szembenálló magyar szuverenista kormány sikerét 14 éve nem tudják feldolgozni az unió vezetői.