NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld

Több mint 2400 halottja lehet az iráni tüntetéseknek

A perzsa állam főügyésze szerint aki részt vesz a demonstrációkon, az állítása szerint Isten ellenségének számít, ami halálbüntetéssel jár.

Vágólapra másolva!

Felszólították az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Irán területét. Washington azt javasolja, hogy Törökországba vagy Örményországba utazzanak. Donald Trump ugyanis kemény válaszlépésekkel fenyegette meg Teheránt, amennyiben elkezdik a tüntetők kivégzését. Iránban hetek óta tartanak a demonstrációk, egy amerikai jogvédő szervezet szerint eddig több mint 2400 tüntető halt meg. 

Az iráni koronaherceg, akit korábban száműztek az országból, felszólította a katonaságot, hogy álljon át a tüntetők oldalára. Reza Pahlavi szerint az ellenzéki erők készen állnak átvenni a hatalmat, amennyiben megbukik a jelenlegi rezsim.

Kedden a legmagasabb készültségi szintet rendelték el az izraeli hadseregnél. Katonai tudósítók jelentése szerint az IDF minden esetre felkészül, köztük közvetlen légi támadásokra is Iránnal szemben.