A svéd kormányfő továbbra sem akar tárgyalni országa NATO-tagságáról Orbán Viktorral + videó

Ulf Kristersson még januárban kapott meghívást Magyarországra. A svéd kormányfő azonban úgy látja, a NATO tagságról nincs mit beszélgetni. Közben az Országgyűlés elnöke hétfőre összehívta a parlament rendkívüli ülését, a többi között ebben az ügyben is. A kormánypárti frakciók azonban nem vesznek részt rajta, megvárják a két miniszterelnök találkozóját.

  • 2024. február 02., péntek 19:49
Vágólapra másolva!

„A magyar kormány álláspontja az első pillanattól kezdve egyértelmű és világos, mi támogatjuk Svédország NATO-csatlakozását” – ezt mondta Orbán Balázs a múlt héten az ATV-ben Svédország NATO-csatlakozásáról. A miniszterelnök politikai igazgatója hozzátette: a svéd politikai elit az elmúlt évtizedben rendszeresen – minden alap nélkül – bírálta a magyar kormányt, a választókat, a demokráciát. Ezért a kormány a végleges döntés előtt konzultálna az ügyben.

Orbán Viktor még január 23-án meghívta Magyarországra Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt, hogy egyeztessenek a skandináv ország NATO-csatlakozásáról.

A svéd politikában kisebb káoszt okozott a meghívás. A külügyminiszter előbb azt válaszolta, hogy nem látnak okot a találkozóra.

A kormányfő viszont elfogadta a meghívást, de azt üzente, a NATO-csatlakozásról nincs mit beszélni. Különben is: a brüsszeli csúcson úgyis egyeztetnek.

A helyszínen viszont már azt mondta az újságíróknak: „Ezen a találkozón nem lesz semmilyen tárgyalás a NATO-ról” – erről írt a svéd Dagens Nyheter napilap.

A svédeknek mégsem olyan fontos a NATO-csatlakozás? – tette fel a kérdést a Magyar Nemzet. A lap rávilágított, hogy hiába kezdeményez diplomáciai egyeztetést a magyar miniszterelnök, a svéd kormányfő inkább kerüli a találkozót, mert úgy továbbra is ujjal mutogathat Orbán Viktorra.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben a Hír TV-nek elmondta, ha Ulf Kristersson vette a fáradságot, és elment Ankarába a török ratifikáció előtt, akkor úgy lenne tisztességes, ha Magyarországra is eljönne.

A NATO főtitkára pár nappal ezelőtt arról beszélt, hogy információi szerint a magyar parlament legkésőbb február végén ratifikálja a svéd csatlakozást.

„Budapestről azt az üzenetet kaptam, hogy a parlament február végén újra ülésezni fog, így erre még várnunk kell. De teljesen biztos vagyok benne és számítok Magyarországra, amint ismét összeül a kormány, ratifikálják a csatlakozást” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Az ellenzéki pártok ugyanakkor a többi között a svéd NATO-csatlakozásról rendkívüli ülést kezdeményeztek, amelyet Kövér László házelnök hétfőre össze is hívott. A kormánypártok frakciói azonban jelezték, nem vesznek részt a rendkívüli parlamenti ülésen, a zárószavazással megvárják a két miniszterelnök találkozóját.