NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Rio: lehetőséget kapnak a menekült sportolók

Rio: lehetőséget kapnak a menekült sportolók

Az olimpiai zászló alatt versenyezhetnek a menekültstátuszú hontalan sportolók a jövő évi riói olimpián, illetve paralimpián – jelentette ki Thomas Bach.

  • 2015. október 27., kedd 19:19
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke elmondta: azok az élsportolók, akik menekülni kényszerültek hazájukból, és ezért jelenleg nincs esélyük indulási jogot szerezni a következő nyári ötkarikás játékokra, a NOB kötelékében erre lehetőséget kapnak. A Magyar Olimpiai Bizottságot egyelőre hivatalosan még nem értesítették az eljárási rendről.

„Én úgy gondolom, hogy itt elsősorban kedvezményezetti státuszt fognak kapni, azon kiemelt és nemzetközi szintű sportolók, akik ezekből az országokból érkeztek. Mindenképp fontos a részükről, hogy az állampolgárságot fenn kell tudni tartaniuk, egyrészt igazolniuk kell mindenképp, másrészt nemzetközi szintű versenyzőnek kell lenniük. Ezt az olimpiai charta előírja mindenki számára, tehát a közel 11 ezer versenyző számára kötelező az olimpiai szint teljesítése” – nyilatkozta Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója.