

Három csapat már ma biztosíthatja helyét a labdarúgó-Bajnokok Ligája (BL) nyolcaddöntőjében. Az elitsorozat mai játéknapján 8 mérkőzést rendeznek meg a csoportkör 4. fordulójából.
Jobb helyzetből várja a Real Madrid a Paris Saint-Germain elleni hazai mérkőzést, mint a két héttel ezelőtti párizsi találkozót. Akkor Rafa Benitez több kulcsjátékosára sem számíthatott, ma estére azonban várhatóan James Rodriguez és Sergio Ramos is bevethető lesz.
„Benzema felépülése is a tervek szerint halad. Azonban ő, Arbeloa és Bale még nem szerepelnek a mai keretben, mert nem állnak készen egy ilyen szintű összecsapásra. Én pedig ragaszkodom ahhoz, hogy csak akkor játsszanak, ha teljesen felépültek. Egy ilyen fontos mérkőzésre még nem állnak készen” – hangsúlyozta Rafa Benítez, a királyiak mestere.
Az A csoportban a Real és a PSG is hét pontot szerzett eddig. Ha a csoport másik mérkőzésén a Malmö kikap a Sahtar Donyecktől, akkor a Real Madrid–Paris Saint-Germain-találkozó győztese már ma este továbbjuthat.
A D csoportban akár mindkét továbbjutó hely sorsa eldőlhet ma este: a hétpontos Juventusnak ehhez a Mönchengladbach otthonában kell nyernie. „Ellenfelünk remek formában játszik az utóbbi hetekben: zsinórban hatszor nyertek a bajnokságban, közben továbbjutottak a kupában, és ellenünk is pontot szereztek legutóbb. Szóval nem lesz könnyű dolgunk itt, de nyerni akarunk és továbbjutni” – nyilatkozta Massimiliano Allegri, a Juve vezetőedzője.
A D jelű négyes másik továbbjutója a Manchester City lehet, amely az Európa-liga-címvédő Sevilla vendége lesz. Az angolok dolga nehezebbnek ígérkezik: egy győzelemmel ők is továbbjuthatnak ugyan, de ha kikapnak, akkor a Sevilla akár meg is előzheti őket.