
Történelmi tettre készül a Manchester City a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az angol csapat még sosem jutott be a sorozat döntőjébe, ehhez azonban a Real Madridot kellene kiejtenie a legjobb négy között.
A Manchester City már azzal klubtörténelmet írt, hogy bejutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Az arab olajmilliárdokból felfuttatott csapat edzője nyáron távozik, Manuel Pellegrini szép búcsúra készül. „Mint menedzser úgy gondolom, hogy a csapat van olyan jó, hogy legyőzze a Real Madridot, és bejusson a fináléba. Ez visszaadná azt a munkát, amelyet három év alatt elvégeztünk. Minden menedzsernek fontos, hogy megnyerje a BL-t, de az is fontos, hogy ezt milyen játékkal tesszük” – nyilatkozta a chilei tréner, aki nem számíthat egyik legjobbjára, az elefántcsontparti Yaya Touréra.
A Real Madridnál az lenne a csoda, ha nem jutna be az elődöntőbe. A spanyol gárdánál minden évben elvárás a BL megnyerése, amivel Zinedine Zidane is tisztában van. „Nagyon jó formában vagyunk jelenleg, talán ez a legjobb periódusunk a szezon során, amit az utolsó meccs is bizonyított, amikor Ronaldo és Benzema nélkül is nyerni tudtunk, és mindenki megmutatta, hogy jó formában van. A City ellen lépünk pályára, ismerjük, és ha csapatként működünk együtt, akkor jó eredményt érhetünk el” – mondta a francia mester.
A Realnál a csapat két sztárja Cristiano Ronaldo, valamint Karim Benzema is sérüléssel küszködik, de várhatóan mindketten pályára lépnek.