NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Döntetlent játszott a magyar válogatott

Döntetlent játszott a magyar válogatott

Gól nélküli döntetlent játszott utolsó előtti Eb-felkészülési mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott Elefántcsontpart ellen a Groupama stadionban. A válogatott június 4-én Németországgal játssza az utolsó felkészülési mérkőzését, június 14-én pedig Ausztria ellen első Eb-meccsét.

  • 2016. május 21., szombat 09:55
Vágólapra másolva!

Elégedett volt a válogatott játékosokkal a szövetségi kapitány. Bernd Storck kiemelte, hogy a csapat játéka főleg az első félidőben volt ígéretes. „Azt gondolom, jól oldottuk meg a feladatot. Az első félidőben jobban játszottunk, helyzeteink is voltak, a meccs végjátékára már kicsit leeresztettünk, ezen javítanunk kell. Azt gondolom, már ebben is jó úton járunk, egyáltalán nem félek az előttünk álló meccsektől” – mondta Bernd Storck.

A csapat felállásán folyamatosan változtat a kapitány, és egyre több játékos kap lehetőséget: a friss lengyel bajnok, kupagyőztes és gólkirály, Nikolics Nemanja szerint ez így is van rendjén. „Természetesen jobban örülnék, ha 90 percig játszanék, de tudom nagyon jól, hogy nagyon sok variációt ki akar próbálni, játékosoknak akar adni lehetőséget, és én próbálok kihasználni tényleg minden másodpercet, attól, hogy most gólokat lőttem Lengyelországban meg mindent megnyertem, attól bérelt helyem nincs, nem is lesz, és nem is így gondolkodok” – fogalmazott a válogatott labdarúgó.

A magyar válogatott június 4-én a világbajnoki címvédő Németországgal játssza utolsó felkészülési mérkőzését az Eb előtt.