

Sajtóhírek szerint ötmillió fontos lelépési pénzt fizet Louis van Gaalnak a Manchester United vezetősége. Az angol klub hétfőn menesztette a holland vezetőedzőt. Helyét a kispadon a portugál José Mourinho veheti át.
Szombaton még a frissen elhódított FA-kupával jelent meg a sajtótájékoztatón Louis van Gaal, a Manchester United trénere, de már akkor borítékolható volt, hogy ez a trófea sem menti meg a holland szakembert, aki a jövőjével kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt: „Nem akarok arról beszélni, hogy elhagyom-e a klubot” – jelentette ki. A sajtótájékoztató végén még beszólt az újságíróknak, és megköszönte az elmaradt gratulációkat.
Hétfőn azonban már nem lehetett ennyire vicces kedvében a 64 éves tréner, akit az FA-kupa-győzelem sem mentett meg – a klub vezetősége két szezon után menesztette. A holland edző 2014 nyarán vette át az együttes irányítását, azóta pedig mintegy 250 millió fontot költött a keret megerősítésére. Ennek ellenére első évében mindössze egy 4., az idén pedig egy 5. helyre futotta a csapatnak. Van Gaal szerződéséből még egy év volt hátra – sajtóhírek szerint a United ötmillió fontos lelépési pénzt sem sajnál az edző távozásáért cserébe.
A brit sajtó tényként kezeli, hogy Van Gaal utódja a portugál José Mourinho lesz, akit még a héten kineveznek. Mourinho korábban a Porto, a Chelsea és az Inter, valamint a Real Madrid csapatát irányította, majd újra a Chelsea következett, ahonnan tavaly decemberben menesztették. A portugál szakember egyelőre nem reagált a hírekre, hanem hazaküldte az újságírókat.
A szigetországban úgy tudják, hogy a Special One egy nagy igazolással mutatkozhat be a Unitednél. A kiszemelt pedig nem más, mint a Paris Saint-Germaintől távozó svéd klasszis, Zlatan Ibrahimovic, aki korábban az Internél már dolgozott együtt Mourinhóval.