NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Meccs közben halt meg

Meccs közben halt meg egy focista Romániában. Patrick Ekeng, a Dinamo Bucuresti 26 éves középpályása mindössze hét percet volt a pályán, amikor összeesett. Azonnal kórházba szállították, de már nem sikerült újraéleszteni. A forduló többi meccsét elhalasztották.

  • 2016. május 07., szombat 09:34
Vágólapra másolva!

Gyertyát gyújtottak Bukarestben a Dinamo Bucuresti középpályásának emlékére. A kameruni származású Patrick Ekeng pénteken egy bajnoki mérkőzés 62. percében esett össze a pályán. Két órával később halottnak nyilvánították.

„Ott voltam a meccsen, de akkor azt gondoltam, hogy nem komoly. Amikor láttam, hogy mi történt, sokkolt” – számolt be a történtekről az egyik Dinamo Bucuresti-szurkoló.

Az orvosok szerint szívrohamot kapott, és a helyszínen nem részesült megfelelő elsősegélyben.

„Szörnyű pillanat volt számunkra, amikor Ekeng összeesett. Nem tudom szavakkal leírni. Reméljük, nem történik ilyen még egyszer. A mentőknek hamarabb kellene érkezniük. El lehetett volna kerülni ezt” – mondta Tiberiu Subtirica, a Dinamo Bucuresti csapatkapitánya.