
Wales ellen próbál javítani a franciaországi labdarúgó-Eb-n Anglia. Rooney-ék az oroszok elleni döntetlen után első meccsüket nyernék a kontinenstornán. A C csoportban Németország–Lengyelország és Ukrajna–Észak-Írország meccsel folytatódik az Európa-bajnokság.
Pályabejárással melegít az angol válogatott a walesiek elleni mai mérkőzésre. Az oroszok ellen a három pontot az utolsó pillanatban elbukó angolok csapatkapitánya, Wayne Rooney szerint nem érdemes változtatni a felkészülésükön. „Két meccsünk van még hátra, mindegyikre ugyanúgy készülünk, zárt kapuk mögött, az információkat megkapjuk a pályán és a megbeszéléseken. Most sem kell ezen változtatni, mivel a walesi válogatott zömét ismerjük a Premier League-ből. Teljesen mindegy, hogy Wales, Oroszország vagy Szlovákia az ellenfél” – mondta a labdarúgó.
A szlovákokat legyőző walesiek szakvezetője szerint az angol csapat az első meccsen játszott döntetlen ellenére is komoly ellenfél. „Akármi is történik éppen az angolok körül – márpedig valami mindig történik –, semmiképpen sem szabad úgy nekimennünk a derbinek, hogy lebecsüljük őket. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon erős kerettel érkeztek az Eb-re, és mindenki sokat vár tőlük. Sokkal nagyobb rajtuk a nyomás, mint rajtunk, ez talán nekünk kedvezhet” – fogalmazott Chris Coleman szövetségi kapitány.
A két válogatott eddig 103-szor csapott össze, az örökmérleg az angoloknak kedvez: 68 alkalommal verték meg Walest, 21 döntetlen mellett 14-szer született walesi siker.
Az ukránok a németektől elszenvedett vereség után javítanának, erre minden esélyük megvan, ugyanis az Eb sokak által leggyengébbnek tartott csapatával, Észak-Írországgal játszanak.
A németek első meccsen aratott győzelmüknek köszönhetően akár már ma továbbjuthatnak, ezért kettőzött figyelemmel készülnek a lengyelek elleni összecsapásra. „Természetesen sok felvételt néztünk meg a lengyelek elleni korábbi meccseinkből: mit csináltunk rosszul Lengyelországban, miben voltunk jobban otthon. Néztünk más lengyel meccseket is, a mai ellenfeleink legerősebb pontja a jól szervezett csapat, illetve az, hogy bármikor képesek egy jó kontrára. Nagyon gyorsan tudnak védekezésből váltani. Ebben mindenképpen jobbak, mint Ukrajna, mert több olyan játékosuk is van, akik több poszton képesek kiemelkedő teljesítményre” – nyilatkozta Joachim Löw szövetségi kapitány.
A lengyelek egyik játékosa szerint főleg a középpályára kell figyelni az esti derbin. „Toni Kroos posztja egyik legjobbja, éppen most nyerte meg másodszor a bajnokok ligáját. Szerintem a középpályára kell majd odafigyelnünk, a németek ott komoly nyomást helyezhetnek ránk, de a pálya többi részén is mind világklasszis játékosok szerepelnek” – jelentette ki Lukasz Piszczek.
A lengyeleknek kisebb sérülés miatt nélkülözniük kell első számú kapusukat a németek elleni rangadón.