

Ismét utcai vonulással ünnepeltek a szurkolók, miután a hajrában egyenlített a magyar válogatott Izland ellen a franciaországi labdarúgó-Eb-n.
Továbbra is csoportelső Magyarország a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjában, miután a szombat esti portugál–osztrák összecsapás döntetlennel ért véget. A nemzeti tizenegy az Izland elleni 1-1-es döntetlen után 4 pontjával vezeti a csoportot.
Az izlandi csapat az első félidő 39. percében egy vitatható büntetőből szerezte meg a vezetést, a magyarok a meccs vége előtt néhány perccel egyenlítettek. Bernd Storck szövetségi kapitány a mérkőzés után azt mondta: büszke a csapatára.
A mérkőzés lefújása után ünneplésbe kezdett a magyar szurkolótábor. A marseille-i stadionban több mint húszezer drukker énekelte a Himnuszt. Az ünneplés a városban folytatódott, több ezren éltették az utcán a magyar válogatottat.
Ahogy a keddi győzelem után, az Izland elleni döntetlent követően is a körútra vonultak ünnepelni Budapesten a szurkolók. A 4-6-os villamos és több busz sem járt az ünneplő tömeg miatt.
A csapat tagjai vegyesen értékelik az Izland elleni mérkőzést – nyilatkozta a válogatott sajtófőnöke a Hír Televíziónak. Szabó Gergő azt is mondta, a szerdai, portugálok elleni mérkőzésre keményen fognak készülni, a vasárnapot viszont a magyar válogatott a pihenésre, regenerálódásra szánja.
„Kicsit vegyesek az érzelmek, hiszen a döntetlennek mindenki borzasztóan örül, de a játék képe alapján – akár a labdabirtoklást, akár bármi más statisztikai adatot nézünk – jobban játszottunk az izlandiaknál, tehát ezt a mérkőzést a pályán mutatott teljesítmény alapján a magyar válogatottnak meg kellett volna nyernie. Ettől függetlenül az utolsó pillanatban szerzett egyenlítő gól és a négy pont, amellyel most rendelkezünk az utolsó forduló előtt a csoportkörben, mindenképpen jóval több annál, mint amire bárki számított, hiszen Izland és Ausztria is jóval erősebb nálunk” – jelentette ki a sajtófőnök.
Támadni fognak szerdán a portugálok, mert mindenképpen győzniük kell – mondta a válogatott mai sajtótájékoztatóján Korhut Mihály. A válogatott labdarúgó hozzátette: Portugália nem olyan csapat, amelynek nem lehetne gólt rúgni, és a magyar csapat mindent meg is tesz, hogy sikerüljön.
„Két pontjuk van a csoportban, nekik mindenféleképpen nyerniük kell ahhoz, hogy továbbjussanak, hiszen ha jól tudom, most akkor harmadikok, és két ponttal szerintem a legjobb harmadikként se lehet továbbjutni, ahhoz több pontot kellene szerezniük. Szóval azt mondom, hogy nekik mindenféleképpen nyerniük kell, X nekik nem elég, szóval biztos, hogy nagyon ránk fognak jönni és támadni fognak. Ők se egy olyan csapat, hogy nem lehet nekik gólt rúgni. Remélem, hogy rúgtunk az osztrákoknak kettőt, Izlandnak egyet, Portugáliának meg rúgunk hármat” – nyilatkozta a válogatott labdarúgó.
Portugália jelenleg harmadik az F csoportban, miután Izland után Ausztria ellen is csak döntetlenre volt képes. A csoportot négy ponttal vezeti a magyar válogatott az utolsó forduló előtt.