NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Több tízezren drukkoltak a magyar csapatnak

Több tízezer szurkoló követte kivetítőn a válogatott Izland elleni mérkőzését. Csak a Margitszigeten több ezer drukker buzdította a magyar csapatot.

  • 2016. június 19., vasárnap 08:08
Vágólapra másolva!

– Hogy tetszett az osztrák meccs, és mit vártok Izland ellen?
– Óriási ajándék volt, ugyanis épp a születésnapomat ünnepeltem a vendégeimmel, ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna. Nagyon tetszett ahogy megküldték, végig taktikusan játszottak, és nem csak felfutottak agyatlanul a pályára. Őszintén szólva eléggé pesszimista voltam az elején, de most már ismét pontokat várok a magyar csapattól.
Szívós Zoltán, szurkoló.

– Szeretnénk visszaadni, ami kint is uralkodik a magyar táborban. Ha rajtam múlik, szétszakad az egész atlétikai csarnok.
Szabadkai Levente, szurkoló.

– Reméljük, győzni fognak a magyarok. Nagyon szoros meccset várok. Én azt mondom, hogy egy döntetlen benne van a pakliban, de remélem, győznek a magyarok.
Németh Norbert, szurkoló

Bizakodóan várták a drukkerek a válogatott Izland elleni mérkőzését a Margitszigeten. Akárcsak kedden, ezúttal is több ezren tekintették meg innen a mérkőzést – sokan be sem fértek az atlétikai centrumban felállított szurkolói zónába.

A fokozott várakozás nem voltak alaptalan, ugyanis Magyarország negyvennégy év után győzelemmel mutatkozott be a világelitben – 2-0-ra legyőzve Ausztriát. Bernd Storck szövetségi kapitány éppen ezért intett arra a találkozó előtt, hogy rendkívül nehéz mérkőzés lesz az Izland elleni. A kapitány sejtelmei beigazolódtak. Bár Gera Zoltánék mezőnyfölényt mutattak a mérkőzés folyamán, az északi válogatott szerezte meg a vezetést egy vitatható büntetőt követően.

A második játékrészben is folytatódtak a magyar rohamok, aminek a 88. percben meg is lett a gyümölcse, egy nagyszerű akció után egy izlandi lábról került a kapuba a labda, kialakítva ezzel az 1-1-es végeredmény

Az Izland elleni döntetlennel Magyarország 4 ponttal csoportelső az F kvartettben.