NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Történelmet írt a Cleveland Cavaliers

Története első bajnoki címét szerezte meg a Cleveland Cavaliers az NBA-ben, miután a nagydöntő hetedik mérkőzésén idegenben legyőzte a címvédő Golden State Warriorst, és 4–3-ra megnyerte a párharcot.

  • 2016. június 20., hétfő 21:22
Vágólapra másolva!

Történelmi győzelemre vezette LeBron James a Clevelend Cavalierst az NBA nagydöntőjében. A címvédő Golden State Warriors ellen ugyanis zsinórban 3 mérkőzést hoztak, és 3–1-es hátrányból fordítottak összesítésben, amire még egyetlen csapat sem volt képes. „A tavalyi vesztes döntő után most végre elhódítottuk a trófeát a városnak. Mindent beleadtam, amit csak tudtam – a véremet, a szívemet, a lelkemet, a könnyeimet. Mindenki ellenünk volt, de nem tudom, miért. Ebből merítettünk erőt, és beleadtunk mindent” – mondta a meccs után meghatódva, a mérkőzés MVP-jének megválasztott James, aki 27 ponttal, 11 lepattanóval és 11 asziszttal zárta a találkozót, amit végül 93–89-re nyerte meg a Cavaliers, ezzel fennállása első bajnoki címét ünnepelve.

„Nagyon kemény döntő volt. De szerencsére a családom és a barátaim is mögöttem álltak, akik mindig átsegítettek a nehéz pillanatokon. Tudtam, hogy olyan sztároknak vagyok az edzőjük, mint például LeBron James, és tudtam, hogy egy ez egy kemény feladat lesz. De a játékosok 100 százalékig mögöttem álltak, valamint a vezetőség is bízott bennem. Sosem szoktam sírni, mindig keményen tartom magam, de a mérkőzés után még nekem is eleredtek a könnyeim. A bátyám mondta is nekem, hogy még sosem látott sírni” – fogalmazott Tyronn Lue, a Cleveland Cavaliers vezetőedzője.

A mindent eldöntő 7. találkozó előtt a Golden State-et tartották a meccs esélyesének. A kaliforniai csapat történelmet írt azzal, hogy 73/9-es győzelmi mérleggel nyerte meg az alapszakaszt, megjavítva a legendás '96-os Chicago Bulls 72/10-es rekordját – ezt azonban nem sikerült megkoronázni a bajnoki címmel.