

A következő három évben is Székesfehérváron rendezik meg a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelyre vasárnaptól hatodik alkalommal kerül sor.
A verseny évről évre erősebb mezőnyt vonultat fel, és idén először kétnapos lesz. Az idei Gyulai Memorial a női kalapácsvetéssel és a női 5000 méteres futással kezdődik vasárnap, a programban tizenkilenc nemzetközi versenyszám szerepel, ennyit korábban még nem rendeztek meg.
„Tizenkilenc nemzetközi versenyszám mellett öt nemzeti versenyszámot bonyolítunk le, több mint 200 sportoló vesz részt. Hogyha az összes ideérkező sportolókat, edzőket, menedzsereket számoljuk, akkor 250 vendégünk van Székesfehérváron ez alatt a szűk három nap alatt” – jelentett ki Deutsch Péter, a Gyulai István Memorial szervezőbizottságának elnöke.