NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Ibra nyerni érkezett Manchesterbe

Ibra nyerni érkezett Manchesterbe

Hivatalosan is bemutatta a Manchester United Zlatan Ibrahimovicot.

  • 2016. július 02., szombat 21:26
Vágólapra másolva!

A svéd válogatottól az Eb után visszavonult klasszis ingyen került José Mourinho csapatához, miután lejárt a szerződése a Paris Saint-Germainnél, amelynek színeiben 180 mérkőzésen 156 gólt szerzett. A 35 éves csatár a párizsi klub előtt szerepelt az Malmőben, az Ajaxban, a Juventusban, az Interben, a Barcelonában, valamint a Milanban. Sajtóhírek szerint Ibrahimovic 1+1 éves szerződést kötött a vörös ördögökkel.

„Úgy gondolom, hogy ez egy nagy kihívás számomra. Ahova mentem eddig karrierem során, az a csapat mindig bajnoki címet ünnepelhetett. Nem tudom, hány játékos mondhatja el ezt magáról, remélem, hogy ezt a tendenciát Manchesterben is folytatni tudom. Keményen fogok dolgozni, a tőlem megszokott mentalitással. Tudom, hogy miért jöttem ide, azért, hogy nyerjek. Azonban emögött kemény munka lesz, és ez az, amit hamarosan el fogunk kezdeni” – nyilatkozta Ibrahimovic.