NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Sorozatban negyedszer diadalmaskodott Hamilton

Sorozatban negyedszer diadalmaskodott Hamilton

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a 62. Formula 1 Német Nagydíjat. Mögötte a két Red Bull-pilóta ért célba.

  • 2016. július 31., vasárnap 15:55
Vágólapra másolva!

Baleset nélkül indult el a mezőny a német nagydíjon. Lewis Hamilton a magyar futam után ismét lerajtolta csapattársát, az élről induló Nico Rosberget. A német pilóta az első kanyarból a negyedik helyen jött ki, ugyanis még a két Red Bull is befurakodott elé.

Rosberg megpróbált visszakapaszkodni. Verstappent sikerült is megelőznie a 29. körben, de leszorította a pályáról a hollandot, amiért 5 másodperces büntetést kapott. A német ezt a harmadik kerékcseréje során le is töltötte, és csak a negyedik helyre tudott visszajönni.

A sorrend pedig már nem változott. Elsőként végül a brit Lewis Hamilton ért célba, mögötte a századik Formula 1-futamán induló ausztrál Daniel Ricciardo lett a második, harmadikként a 18 éves holland Max Verstappen zárt a másik Red Bull-lal. Nico Rosberg negyedik helyre hozta be a másik Mercedest.

Az ötödik és hatodik helyen a két Ferrari, a német Sebastian Vettel, valamint a finn Kimi Räikkönnen végzett – több mint fél perccel elmaradva Rosbergtől.

„Nagy boldog vagyok, hiba nélkül hoztuk le ezt a verseny. A tegnapi nap nem volt tökéletes, de javítottuk a hibákat, de a mai nap remekül sikerült” – mondta a futam után Lewis Hamilton.

A brit pilóta sorozatban negyedik győzelmét aratta, és már 19 ponttal vezet Rosberg előtt a pontversenyben.

A vb négy hét múlva, augusztus 28-án folytatódik a belga nagydíjjal.