

Alig két hét van már csak hátra a Rio de Janeiróban rendezett olimpiai játékok megnyitójáig. Több külföldi sportoló már lemondta a szereplést a zikavírus veszélye miatt, a magyar sportvezetés szerint a sportolók biztonságáért komoly erőfeszítéseket tesznek.
A Budapest Honvéd sportolóit búcsúztatta Simicskó István honvédelmi miniszter. A nagy múltú fővárosi klub 22 sportolója vesz részt a riói olimpián.
„Mindannyian megtapasztalták, hogy a magyar kormányra sok mindent lehet mondani, de azt, hogy nem lenne sportbarát, azt nem lehet. Mindent igyekeztünk megtenni pont annak érdekében, hogy a magyar sportolók minél jobb körülmények között készülhessenek” – fogalmazott Simicskó István.
A Rióban szereplő külföldi olimpikonok zöme továbbra sem nyugodt a zikavírus kockázata miatt – többen már vissza is léptek. A sportért felelős államtitkár szerint a magyar sportolók védelméért komoly erőfeszítéseket tesznek már a játékok megkezdése előtt.
„Természetesen mindenre odafigyelünk, a Magyar Olimpiai Bizottság is, és már ők a jövő héten kiutaznak és előkészítenek minden szükséges intézkedést, amennyiben szükséges. Folyamatosan konzultálunk a kint lévőkkel, a konzulátussal, a sportminisztériummal, és tényleg az a megnyugtató hír jön, hogy nincsenek problémák” – mondta Szabó Tünde.
A Magyar Olimpiai Bizottság már elküldte a végleges csapatnévsort a riói olimpia szervezőinek – eszerint 21 sportágban 158 sportoló küzd majd az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokon.