NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Király: Nekem ennyi fért bele

Nehezebben bírja a terhelést – ezért vonul vissza a válogatottságtól Király Gábor. A Szombathelyi Haladás kapusa a Hír TV-nek azt mondta: nem a motiváció jelentett gondot. Király, aki 107 alkalommal viselhette a nemzeti csapat mezét, honlapján korábban azt is írta, hogy a csúcson akarja abbahagyni. A 40 éves kapus egyébként a legidősebb játékos, aki valaha pályára lépett az Eb-k történetében.

  • 2016. augusztus 03., szerda 21:49
Vágólapra másolva!

Válogatottsági rekorderként, 107 címeres mezben lejátszott mérkőzést követően Király Gábor bejelentette: az Európa-bajnokságon állt utoljára a magyar labdarúgó-válogatott kapujában. A Szombathelyi Haladás hálóőre 40 évesen vonul vissza a válogatottságtól.

„Én mindig mondtam, hogy ha meghívnak a válogatottba, én mindig jövök. A motivációval nincs is gond, a feladattal sem volt probléma. Csak egyszerűen már a szervezetem jelezte, hogy ekkora terhelésnél már több időre van szükségem a regenerálódásra. És ez az évek folyamán egyre szűkebb lett. És most láttam elérkezettnek azt a pillanatot, amikor már nem lehet tovább sanyargatni a szervezetet” – mondta a Hír TV-nek adott interjúban Király Gábor.

Király Gábor 1998-ban, egy Ausztria ellen 3-2-re megnyert felkészülési mérkőzésen húzta magára először a címeres mezt, és akkor láthatták a szurkolók először a szürke mackónadrágot is a válogatott gólvonala előtt, amely az idei Eb-n világszerte legendássá vált. Bemutatkozó mérkőzésén 11-est védett az osztrákok ellen, majd a mérkőzés utáni interjúban a magyar szurkolóktól türelmet kért, amit idén nyáron, a Belgium ellen elveszített Európa-bajnoki nyolcaddöntő után köszönt meg.

„Rengeteg klubban szerepeltem, és a klubokban ugye hasonló élményeket éltem át, de egy válogatott szinten, egy nemzetet képviselni, azért más érzés, tehát nem mindegy, hogy a sok ezredik klub egyikének a kapujában állok, vagy egy nemzetnek a kapujában. Ez még több felelősséggel jár. Ennek tudatában egyértelmű, hogy a válogatott szereplés – mivel egy nemzetet képviselsz – azért ott van az elején. Az, hogy egy Európa-bajnokságon részt vettünk, és tényleg a magyar válogatott visszatért, Európa nagyszínpadán ismét részt vettünk, ez szerintem a legnagyobb siker az utóbbi pár évben” – fejtette ki a 107-szeres válogatott labdarúgó.

Az Európa-bajnokságok történetének legidősebb játékosa klubszinten játszott a Hertha Berlin, a Crystal Palace, a West Ham United, az Aston Villa, a Burnley, a Bayer Leverkusen, az 1860 München, valamint a Fulham csapatában. Jelenleg még egyéves szerződése van nevelőklubjával, a Szombathelyi Haladással.