Messi bejelentette, mégis marad

Mégis válogatott marad Lionel Messi. Az ötszörös aranylabdás argentin szupersztár még júniusban jelentette be, hogy többé nem lép pályára címeres mezben, most megváltoztatta döntését.

  • 2016. augusztus 13., szombat 13:19
Vágólapra másolva!

Júliusban sorozatban egymás utáni két évben veszítette el a Copa América-döntőt Argentína. 2014-ben pedig a vb-döntőt bukták el. A sokadik válogatottbeli kudarc annyira elkeserítette az ötszörös aranylabdás Lionel Messit, hogy a kontinenstorna után bejelentette: szögre akasztja a címeres mezt.

A bejelentés hírére egész Argentína megmozdult – internetes kampányban és petíciókban könyörögtek a szupersztárnak, hogy gondolja át döntését.

A kérlelés hatott – Messi jelezte, hogy mégis válogatott marad. De úgy fogalmazott, hogy az argentin futballt meg kell reformálni, amit belülről szeretne előmozdítani.

A szurkolók megnyugodtak. „Messi egy korszakos zseni, egy óriási játékos. A csapat vezetőinek folyamatosan beszélniük kell vele, össze kell dolgozniuk, nem szabad magára hagyni, különben elveszett az egész csapat” – véli egy drukker.

Egy másik szurkoló szerint Messi csapattársára, a Barcelona középpályására, Mascheranora is szüksége van a nemzeti csapatnak.

„Nagyon örülök, hogy visszatér. Ha nem így történik, egész biztos, hogy nem jutunk ki a vébére, efelől semmi kétségem. Remélem, Javier Mascherano is a visszatérés mellett dönt, rá is óriási szükségünk van” – mondta egy másik drukker.

A visszakozást Argentína köztársasági elnöke is megköszönte az ötszörös aranylabdásnak.