
A Hungaroringre jön hétvégén a Nemzetközi Automobil Szövetség által szervezett kamion-Európa-bajnokság.
A szervezők az olcsóbb jegyáraktól nagyobb látogatottságot várnak. A paddock, azaz a boxok mögötti terület minden belépővel látogatható lesz. A kamion-Eb egyébként tavaly 25 év szünet után tért vissza a Hungaroringre. A mostani hétvégén az érdeklődők több mint 600 lóerős luxus sportautókat, például Lamborghiniket, vagy Bentley-ket is láthatnak.
„Ami a kamionversenyzés lényege, hogy a paddock nyitva van minden látogató előtt, ez ugyanúgy idén is meglesz, mint tavaly. Tavaly sajnos nem volt szerencsénk, most idén úgy néz ki hogy nagyon szép napos időben lesz a verseny. Változott az, hogy Európa-bajnokunk, Kiss Norbert egy másik autóban áll rajthoz, egy Mercedes volánja mögött, de ugyanúgy van magyar csapatunk, az Oxxo, aki most jelen pillanatban egy angol pilótával rajtol el” – mondta Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója.