NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Tíz arany is benne van a magyar paralimpiai csapatban

Tíz érmet szerezhet a magyar paralimpiai csapat a riói játékokon – a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint. Ma utazott el a magyar paralimpiai csapat nagy része az ötkarikás játékokra. A 80 fős magyar delegációból ezúttal 35-en, köztük úszók, asztaliteniszezők, erőemelők és sportszakemberek keltek útra.

  • 2016. szeptember 01., csütörtök 18:30
Vágólapra másolva!

„Minden energiámmal szeretnék szurkolni nektek, és szeretném, ha ti is azt az élményt élnétek át, amelyet mi, hogy egész Magyarország mellettetek van” – ezzel a jókívánsággal búcsúzott a paralimpikonoktól Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki két aranyérmet szerzett a másfél héttel ezelőtt véget ért olimpián.

Most a paralimpikonokon a sor. A legnépesebb magyar különítmény utazott most a riói játékokra, amelyre 43 sportoló szerzett kvótát, ennyi egyéni magyar versenyző még soha nem indult paralimpián.

„Ma a parasport világösszevetésben a középmezőny tetején van. Hogyha összevetem a korábbi paralimpiákkal meg a két paralimpiai közti versenyek eredményeivel, akkor azt mondhatom, hogy nagyjából 10 érem van a magyar paralimpiai csapatban” – vélte a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László.

Arlóy Zsófia megjárta a poklot is, most viszont izgatottan várja első paralimpiáját. „Tavaly volt egy nagyon csúnya sérülésem, amely után úgy volt, hogy abba is kell hagynom a sportot, mert egyszerűen nem tudtam visszajönni. Az, hogy kijutottam, egy hollywoodi sikersztori, mert az év legutolsó versenyén, legutolsó meccsén egyetlen ponttal előztem meg azt, aki az utolsó biztos kvótát birtokolta akkor” – mondta az asztaliteniszező.

Egy másik asztaliteniszező viszont címvédésre készül. Pálos Péter nyakába aranyérmet akasztottak Londonban, és tudja, hogy az elvárások most is nagyok vele szemben. „Már körülbelül egy hónapja azon küzdök, hogy minél kevesebb terhet rakjak magamra, mert saját magam felé nagyok az elvárások, de egyszerűen muszáj levennem, mert úgy éreztem, hogy összeroppanok alatta. Megpróbálom élvezni, mindent megtenni a győzelemért, és ha úgy érzem, hogy nem gátol meg fizikai sérülés, valamint a teher, akkor igazából elég lehet valami nemesfémet hazahozni” – mondta Pálos.

A londoninál fényesebb érem megszerzése Tóth Tamás célja. A paraúszó Londonban 50, valamint 100 gyorson is második lett – ezt szeretné felülmúlni Rióban. „Négy éve ezüstöt sikerült nyernem, most a legfényesebb éremre próbálok hajtani, de ha véletlen nem sikerül, akkor az a minimumelvárás magammal szemben, hogy éremmel térjek haza” – szögezte le Tóth Tamás.

A paralimpikonok feleannyi jutalomban részesülnek, mint az ép sportolók. Az aranyéremért 17,5, az ezüstéremért 12,5, míg a bronzéremért 10 millió forintos jutalmat kapnak.