
Sok válogatott már ma megkezdi szereplését a vb-selejtezőkön. A többi között pályára lépnek az angolok, valamint a világbajnoki címvédő németek is.
Új szövetségi kapitánnyal vágnak neki az angolok a világbajnoki selejtezőknek. Az Izland elleni kieséssel végződő csúfos Eb-kudarc után Sam Allerdyce vette át Roy Hodgson helyét a kispadon. Wayne Rooney-ék Szlovákia ellen kezdik meg a szereplést a 2018-as vb-re való kijutásért. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen az Európa-bajnokságon is egy csoportban szerepeltek. Akkor 0-0 lett az eredmény.
„Minden új munka egy kis idegességgel jár. Reméled, hogy a játékosok azt játsszák, amit megbeszéltetek. Bízom benne, hogy amikor kimennek a pályára, azt nyújtják, ami a győzelemhez szükséges, hiszen ezt akarjuk. Szóval egy kicsit ideges leszek. Fontos, hogy már a meccs elején hogyan építjük fel a játékot. Amint a meccs elkezdődik, már nem én leszek a középpontban. Ilyenkor nem érzékelem a közönséget körülöttem, csak a játékra koncentrálok” – mondta a rutinos kapitány, Sam Allerdyce.
A szlovákok hazai pályán nem számítanak esélytelenek a szigetországi csapa ellen. Ott voltak a nyári Európa-bajnokságon, ahol a csoportból is továbbjutottak. Világbajnokságon eddig egyszer, 2010-ben jártak.
„Az angol csapat erőssége jól ismert számunkra. Ugyanabban a stílusban próbálunk játszani, ahogy az elmúlt három évben, és meglátjuk, hogy erre az angolok hogyan reagálnak. Otthon játszunk, ezért szeretnénk dominálni és veszélyesen játszani az ellenfél kapuja előtt” – jelentette ki Jan Kozak, a szlovákok szövetségi kapitánya.
Az aktuális világbajnok is pályára lép vasárnap. A 2014-ben győztes németek Norvégiában kezdik meg a szereplést – ráadásul új csapatkapitánnyal.
„Rendkívül büszkévé tesz, hogy én lehetek a válogatott csapatkapitánya. Összességében nem hiszem, hogy nagy változások lesznek. A játékosok és a szakmai stáb továbbra is azon lesz, hogy a legjobbját nyújtsa. Úgy gondolom, hogy Philipp Lahm és Bastian Schweinsteiger is nagyszerű munkát végzett kapitányként, remélem, hogy méltó utódjuk leszek” – mondta Manuel Neuer, aki a válogatottságtól visszavonuló Schweinsteigertől örökölte meg a csapatkapitányi teendőket.
Ezenfelül ma még Dánia–Örményország, Kazahsztán–Lengyelország, Litvánia–Szlovénia, San Marino–Azerbajdzsán, Csehország–Észak-Írország, Málta–Skócia, valamint Románia–Montenegró összecsapásokat rendeznek.