

Serena, valamint Venus Williams is megnyerte az maga elődöntőjét, így kilencedik egymás elleni fináléjukra készülhetnek. A férfiaknál a svájci Roger Federer honfitársát Stan Wawrinkát legyőzve jutott a fináléba, ahol a Rafael Nadal–Grigor Dimitrovot párharc győztesével találkozik.
A fiatalabbik Williams 52 perc alatt végzett Lucic-Baronival. Serena Williams, a korábbi világelső 6:2, 6:1-re verte horvát ellenfelét.
Nővére, Venus az első szettet ugyan 7:6-ra elvesztette honfitársa, a szintén amerikai Vandeweghe ellen, ám a második és a harmadik szettben győzött, és ő is bejutott a döntőbe.
A Williams nővérek eddig nyolc Grand Slam-finálét játszottak egymás ellen, Serena hatot, Venus kettőt nyert meg. Melbourne-ben 2003-ban találkoztak a döntőben, akkor Serena győzött.
A férfiaknál az egyik elődöntő felért egy svájci házi bajnoksággal. A hosszú sérülés után visszatérő Roger Federer olykor régi fényében tündökölt Stan Wawrinka ellen. Az első két játszma az övé lett, ám Wawrinka egyenlített. A döntő szettet Federer bírta jobban. A korábbi világelső Melbourne-ben a hatodik, összességében pedig a 28. Grand Slam-döntőjére készülhet.
Ellenfele a fináléban a pénteki Rafael Nadal–Grigor Dimitrov párharc győztese lesz.