
Hivatalosan is a kínai Jenpien Funde csapatához igazolt Guzmics Richárd.
A magyar labdarúgó-válogatottal az Európa-bajnokságot is megjáró védő a lengyel Wisla Krakkó csapatát hagyta ott az ázsiai együttes kedvéért. A 29 éves játékos a Haladástól igazolt Lengyelországba még 2014-ben – a krakkói csapata mezét 65-ször húzhatta magára.
Egy másik magyar játékos is Ázsiába igazolt. Feczesin Róbert a Videotontól a dél-koreai első osztályban szereplő Csonnam Dragonshoz igazolt. A 11-szeres válogatott játékos szerződése a nyáron lejárt volna a fehérvári klubbal. Kovács Zoltán sportigazgató azt mondta: a Videoton jelentős összegért váltott csapatot. Feczesin 2014-ben ingyen került Fehérvárra, a klub mezét 97 tétmérkőzésen húzhatta magára, ezeken 46 gólt szerzett, 2005-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett.