NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Szolnokon „ismerkedett” a Märtz-csapat

Szolnokon „ismerkedett” a Märtz-csapat

Megtartotta első edzését a magyar férfi vízilabda-válogatott élén Märtz Tamás. A szakembernek – akit decemberben nevezett ki a Magyar Vízilabda Szövetség a nemzeti csapat élére – az éremszerzés a fő célja a 2017-es budapesti világbajnokságon.

  • 2017. január 06., péntek 21:55
Vágólapra másolva!

Hosszú pihenő után találkozott újra a magyar férfi vízilabda-válogatott a Szolnoki Vízilabda Arénában. A keretösszetartás elsődleges célja az volt, hogy a kapitány és a keret összeszokjon, és egy sikeres válogatott alapjait tegye le.

„Egymás megismerése, kicsit összeszokottabbak legyünk, megismerjük, hogy Tomi milyen taktikai variációkat képzel el, milyen szemléletben fogja vezényelni a válogatott edzéseket, úgyhogy én inkább az ismerkedést mondanám, hogyha egy szóval kellene jellemezni ezt a hétvégét” – nyilatkozta Tóth Márton válogatott vízilabdázó.

Az összetartásról több rutinos játékos is hiányzott, de velük kiegészülve egy ütőképes válogatott formálódik az új vezetés keze alatt. „Úgy érzem, hogy a visszatérő, úgymond idősebbekkel és a tehetséges fiatalokkal kiegészülve abszolút egy jó brigád tud összegyűlni” – mondta Kovács Gábor pólós.

A válogatott első edzésére több fiatal játékost is meghívott a szövetségi kapitány, hiszen a 2017-es világbajnokság mellett a fiatalítás is fontos cél. „Elsődleges cél az, hogy a budapesti világbajnokságra rakjunk egy minél ütőképesebb csapatot össze. Volt néhány olyan idősebb és mindenképpen a keretbe szánt játékos, aki most nem tudott különböző okok miatt részt venni, ezért egy kicsit nyitottunk a kereten. Valóban egy picit előremutató is ez a húszfős keret, aki itt Szolnokon van, hiszen jó néhány olyan játékos van, aki reálisan nézve nem feltétlen a budapesti világbajnokságra kell érkeznie, hanem akár inkább a távlati célokért dolgozhatnak majd a válogatottban. De ez talán izgalmassá teszi nekik is. Én azt gondolom, hogy mindenkinek egy megtiszteltetés, aki keretedzésre már jöhet” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

A Märtz-csapat bemutatkozására a februári Volvo-kupáig kell várni, ahol Szlovákiával, Horvátországgal és Montenegróval mérkőzik meg a válogatott.