

Az eddigieknél intenzívebben készül Gyurta Dániel a nyári vizes világbajnokságra.
A Londonban olimpiai bajnoki címet szerző mellúszó tavaly 17 év után váltott edzőt, és elmondása szerint az állóképesség helyett most a gyorsaságra helyezik a hangsúlyt a felkészülésben.
Gyurta Dániel hozzátette: nemcsak a hazai közönség, hanem a csalódást keltő riói szereplés miatt is bizonyítani szeretne a budapesti világbajnokságon.
Az olimpiai bajnok mellúszó egy szponzorautót is átvett.
„Sokkal intenzívebb, sokkal inkább a gyorsítás, illetve a sebességen van a hangsúly, mint korábban, amikor igazából az állóképesség oldaláról próbáltuk megközelíteni a felkészülést. Én nagyon bízom abban, hogy az eredményekben tükröződni fog a felkészülés és azok az edzések, amelyeket most csinálok, úgyhogy igazából én megmondom őszintén, várom a világbajnokságot, hiszen hazai közönség előtt volt már szerencsém többször versenyezni, de most mindenféleképpen, egy vb, az teljesen más. Úgyhogy ez azt gondolom, a riói, tavalyi eredmények hatványozottabban erőt adnak arra, hogy idén úgy tudjunk visszatérni, ahogy szeretnénk” – nyilatkozta az úszó.