NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
„Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj”

„Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj”

Felavatták Papp László szobrát a XII. kerületi Gesztenyés kertben. Korábban Angyalföldön is szobrot állítottak tiszteletére. Az ő nevét viseli Magyarország legnagyobb fedett csarnoka. A fia szerint még egy olyan ökölvívó, mint édesapja, nem fog születni. Erdei Zsolt pedig tiszta szívű, önzetlen emberként emlékezett meg a háromszoros olimpiai bajnokról.

  • 2017. március 29., szerda 18:48
Vágólapra másolva!

Az eseményen számos korábbi olimpiai és világbajnok sportoló is tiszteletét tette. Papp László fia azt mondta: mindig jó érzéssel tölti el, ha ápolják édesapja emlékét.

„Természetesen nagyon jó érzés, hogy mások is úgy érzik, hogy őrizniük kell édesapám emlékét, nemcsak én. Ebben élen jár a XII. és a XIII. kerületi önkormányzat, ugye, ez most már a második szobor. Édesapám ide kötődik a legjobban, hogy így mondjam. 42 évig lakott a kerületben, ahogy elhangzott a MOM-ban, vagy ahogy akkor mondták, inasban volt műszerésztanuló és feljárt a Sváb-hegyre fát vágni, futni, edzeni, akkor is, amikor még nem itt laktunk” – mesélte ifjabb Papp László. Hozzátette: édesapja nem sokat volt otthon, ám az a kis idő, amit együtt töltöttek, tartalmasan telt.

Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobra Budapesten, a Gesztenyés kertben. A szobor Fekete Géza alkotása.
Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobra Budapesten, a Gesztenyés kertben. A szobor Fekete Géza alkotása
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Papp László, vagy ahogy mindenki ismerte, Papp Laci egy egyenes, tiszta lelkű ember volt – ezt már Erdei Zsolt korábbi profi ökölvívó világbajnok mondta, aki személyes élményét is elmesélte a háromszoros olimpiai bajnokkal kapcsolatban:

Papp László először focizni kezdett, majd a MOM-ban, ahol műszerésztanuló volt, megalakult az ökölvívó-szakosztály, amely hamar magába szippantotta a fiatal sportolót, és végül ott is ragadt. Az edzőknek hamar feltűnt, hogy kiváló reflexszel és ütemérzékkel áldotta meg a sors. Édesanyja nem örült neki, hogy a fia bokszol, azt mondta neki: „Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt!” – áll a kiváló sportoló életrajzában.

Az áttörés nem sokkal később be is következett. Papp László első meccsét úgy vívta, hogy Bicsák Gyula, a csepeli kiváló ökölvívó ellenfele nem ment el a mérkőzésre, Papp Lacit pedig megkérdezték, nincs-e kedve beugrani. Papp igent mondott, és meglepetésre alaposan elverte ellenfelét.

Négy nappal később már válogatott színekben bokszolt a sportcsarnokban az osztrákok elleni csapatversenyen, ahol nagyon elverte Nesladeket, a tömeg pedig óriási üdvrivalgással ünnepelte az akkor 19 éves fiút.

Fotó: International Herald Tribune / Europress/AFP

Papp László pályafutásában az első fontos állomás az 1948-as londoni olimpia volt, amelyet meg is nyert a hazaiak favoritja, John Wright ellen. Egy évre rá az első Európa-bajnoki címet is megszerezte.

1951-ben újabb Európa-bajnoki címet szerzett, majd egy évre rá Helsinkiben megvédte olimpiai bajnoki címét, majd ’56-ban Melbourne-ben jöhetett a triplázás. Nem véletlen, hogy fia azt mondta arra a kérdésre, hogy a magyar ökölvívásnak mikor lehet egy Papp Lászlóhoz hasonló alakja, azt mondta: soha nem lesz még egy ilyen.

Papp László Londonban megkezdi olimpiai rekordja felállítását: 1948 után még kétszer nyer olimpiai bajnoki címet
Papp László Londonban megkezdi olimpiai rekordja felállítását: 1948 után még kétszer nyer olimpiai bajnoki címet
Fotó: Europress/Getty

Erdei Zsolt felhívta a figyelmet Papp László fordított alapállására (egy jobb kezes bokszoló úgy áll be, hogy a bal keze van elöl, míg a jobb hátul, Papp László ennek ellenére jobb kezes létére éppen a jobbost tette előre). Ifjabb Papp László azt mondta, édesapja nem az ellenfél megtévesztésének vagy nagyon titoknak szánta ezt, egyszerűen egyik korai edzője javasolta neki, hogy próbálja ki a fordított alapállást.

Papp László 1957-ben, 31 évesen kezdte el profi karrierjét. Ötödik profi meccsén aratta első jelentősebb győzelmét az akkori francia középsúlyú bajnok, Francois Anewy ellen, akit a harmadik menetben kiütött. Míg egyik legjelentősebb győzelmét 1962-ben aratta az amerikai Ralph „Tiger” Jones ellen, akit 10 menetben pontozással múlt felül.

Szintén ebben az évben megszerezte a középsúlyú Európa-bajnoki címet a dán Chris Christensen ellen. Eb-címét összesen hatszor védte meg, majd következhetett volna a következő lépés, egy világbajnoki címmérkőzés, ám 1964-ben az akkori sportvezetés visszavonta az engedélyét, és nem tudott kiállni. Profi mérlegét így veretlenül, 27 győzelemmel és 2 döntetlennel zárta.

1965 után a Honvédban edzősködött, majd később ő lett az ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya – a keze alatt lett például olimpiai bajnok Gedó György 1972-ben.

Papp Lászlót mindenki szerette, egyedülálló módon állt az emberekhez, mindenkinek előre köszönt, meséi mérkőzéseiről pedig élményszámba mentek. 1963-as Randy Sandy elleni mérkőzéséről így emlékezett meg.

Számos kitüntetést vehetett át élete során. A többi között a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntették. A Magyar Ökölvívó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, 2001-ben pedig a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnoka és Múzeum tagjává választották.