

Apróságok dönthetnek a női kézilabda négyes döntőjében a résztvevők szerint. Az elődöntőben a múlt évhez hasonlóan a Győr a Buducnost Podgoricával, míg a címvédő CSM Bucuresti a Vardar Szkopjéval találkozik. A tavaly a fináléban elbukó Győr az idén győzelmet ünnepelne hazai pályán.
A tavalyi forgatókönyv átírására készül a Győr a BL-ben. Ambros Martin együttese tavaly hétméteresekkel kapott ki a fináléban a román CSM Bucuresti-től. A győzelemhez első lépésként ahogy az előző évben, úgy most is a Buducnost Podgoricán keresztül vezet az út – ismét a montenegrói csapat lesz ugyanis a Győr ellenfele az elődöntőben.
Tomori Zsuzsanna tavaly sérülés miatt nem állhatott társai rendelkezésére. Most viszont készen áll a játékra, és reméli, hogy vasárnap pályafutása első BL-sikerének örülhet.
„Lekopogom: minden rendben van a lábammal, három hónapja nem érzek semmiféle fájdalmat. Ami a final fourt illeti, ez a négy csapat nagyon közel van egymáshoz. Ugyanez volt tavaly az elődöntő, és bízom abban, hogy a döntő is megismétlődik, hiszen akkor mi döntősök vagyunk, de a vége alakuljon máshogy, és most mi nyerjük meg a kupát” – mondta a Győri Audi ETO KC balátlövője.
A Buducnost román klasszisa szerint a Győr a párharc esélyese, de mindent meg fognak tenni, hogy a fináléba kerüljenek.
„A szezon legjobb csapatai vannak itt, Budapesten. A mi együttesünk egy kicsit változott a múlt évhez képest, egy-két játékos távozott. Minden szempontot figyelembe véve a Győr számít az elődöntő esélyesének, már csak azért is, mert ő játszik otthon. Azért jöttünk, hogy élvezzük az utolsó két meccset ebben a felállásban, mivel jövőre a Buducnost jelentős változáson fog keresztülmenni” – utalt arra a háromszor is a világ legjobbjának megválasztott Cristina Neagu, hogy a következő szezontól ő is másik csapatban, a CSM Bucuresti-ben folytatja pályafutását.
A másik ágon is a tavalyi elődöntő ismétlődik meg. Akkor a CSM Bucuresti meg sem állt a végső győzelemig. A negyeddöntőben a Ferencvárost kiejtő csapat spanyol jobbszélsője elmondta: céljuk a címvédés, amelyhez első körben az idén is a Vardar Szkopjét kell legyőzniük.
„Azért jöttünk, hogy megvédjük a címünket, de tudjuk, hogy nem adják ingyen, és nagyon nehéz út vezet a győzelemig. Kemény mérkőzések állnak előttünk, apróságon múlik a győzelem, de hasonló mentalitással lépünk pályára, mint tavaly. Lépésről lépésre kell haladnunk, elsőként a Vardart kell legyőznünk” – mondta Carmen Martin.
| Final four (Budapest, Papp László-sportaréna) |
| Elődöntő: (szombat) Buducnost Podgorica (montenegrói) – Győri Audi ETO KC 15.15 CSM Bucuresti (román) – Vardar Szkopje (macedón) 17.45 Harmadik helyért: vasárnap 15.15 Döntő: vasárnap 17.45 |