Szánthó Miklós egy olyan unióban szeretne élni, amely nem szerelmes önmagába

Az európai egyesült államok eszméjének hívei óriási pofont kaptak azzal a német alkotmánybírósági döntéssel, amely szembeszegült az Európai Unió Bíróságával, hiszen számukra az uniós jog az első, ami akár a tagállami alkotmányokat is felülírhatja. Erről Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója beszélt Magyarország élőben című műsorunk hétfői adásában.

Vágólapra másolva!

Leginkább a tagállami szuverenitás védelme nyilvánul meg abban a döntésben, hogy a német alkotmánybíróság egy ítéletében szembeszegült az Európai Unió Bíróságával Szánthó Miklós közlése szerint. Az uniós jog és a tagállami jog ütközése régóta téma az Európai unión belül, a szuverenitásvitákban leginkább az uniós jog és a tagállami alkotmányok ütközése szokott kicsúcsosodni.

Velkovics Vilmos felvetésére, ha a német alkotmánybíróság megteheti, hogy felülbírálja az uniós bíróság döntését, akkor megtehetné azt a magyar taláros testület is például a tranzitzónák ügyében, Szánthó Miklós felhívta rá a figyelmet, a német alkotmánybíróság azt mondta ki, ha a hatáskört túllépő uniós aktus történik, akkor az alkotmánybíróság, a bíróság, a közigazgatási szerv kifejezetten arra köteles, hogy ne hajtsa végre az uniós döntést, ilyenkor pontosan az az alkotmányos kötelezettség, hogy ne engedelmeskedjen a tagállami szerv az uniós bíróság döntésének.

– foglalta össze Szánthó Miklós.

A tranzitzónás döntéssel kapcsán az Alapjogokért Központ igazgatója rámutatott, ha a német pénzügyi érdekek védelme miatt a német alkotmánybíróság így dönthetett, akkor azt is ki lehet mondani, hogy egy emberi jogi fundamentalista megfontolásból hozott migrációs, menekültügyi döntést, ami hatással lehet egy tagállamnak a lakossági összetételére, a lakosság összetétele révén a szuverenitásra is, ugyancsak figyelmen kívül lehet hagyni.

Közlése szerint pont ebből táplálkozik kritikusok félelme, akik nem elégedettek a német testületi döntéssel.

– fűzte hozzá.

Szánthó Miklós arra is felhívta a figyelmet, ha valóban olyan unióban szeretnénk élni, ami hűen követi azt, hogy „egység a sokféleségben”, ami tiszteletben tartja a nemzeti identitást, ami tiszteletben tartja az alkotmányos identitást és szuverenitást, akkor ebből a szempontból a német alkotmánybíróság döntése nagyon jó volt, mert azt rögzíti, hogy hol vannak a korlátjai az uniós döntéshozatalnak.

– fűzte hozzá.

Teljes beszélgetés:

HírTV

KAPCSOLÓDÓ:

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárással fenyegeti Németországot