

Gazdasági csalás gyanúja miatt feljelentést tett Mártha Imre céges ügyei miatt Budai Gyula. Vendégünk volt a Fidesz parlamenti képviselője, aki szerint megpróbálják elrejteni a fővárosi közműcég vezetőjének hatalmas ingatlanvagyonát
Bőkezű volt a főváros vezetése tavaly. Milliós prémiumokat kaptak a budapesti cégvezetők. Köztük volt a milliárdos vagyonnal rendelkező Mártha Imre és a Városháza tervezett eladásának egyik főszereplője Barts Balázs. Ők fejenként több mint 5 millió forintot kaptak. A döntés több jobboldali politikus is vitatja. Többek között Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő is.
Karácsony Gergely megint óriásit hazudott és ez nem az első olyan hazugság, ami nyomon követhető
- hívta fel rá a figyelmet Budai Gyula.
Emlékeztetett,
amikor a Városháza-bizottság meghallgatta a főpolgármestert ő az mondta, hogy Barts Balázs komoly prémiumot kapott év végén, majd ezt utána letagadták és most egy közérdeű adatigénylés során kiderült, hogy Barts Balázs 5,2 millió forint prémiumot kapott 2021 év végén.
„A fegyelmit pedig azért kapta, mert a főpolgármester háta mögött tárgyalt a Városháza eladásáról" - tette hozzá.
A politikus az egész Városháza-ügyet egy hatalmas hazugságlufinak nevezte. Úgy fogalmazott,
a pici lufik egymás után durrannak ki.
A Mártha Imre-üggyel kapcsolatban Budai Gyula elmondta,
a feljelentésében részletesen leírta, hogy mit is tartalmaz ez a stróman-szerződés (...) többmilliárdos vagyonról van szó, ha valaki pedig el akar tüntetni valamit, akkor egy opciós vételi jogot, úgynevezett stróman-szerződést köt, ehhez pedig kell egy stróman (...).
A Fidesz országgyűlési képviselője rámutatott, arról a milliárdos Mártha Imréről van szó, aki ahhoz a holdudvarhoz tartozik, ami indult Gyurcsány Ferenctől és most Karácsony Gergelynél tart. Ez az ember - folytatta -
szemrebbenés nélkül rugdossa ki azokat a közműcégekbe tartozó dolgozókat, akik neki nem szimpatikusak, aki pedig nyilatkozik ezzel kapcsolatban, annak utánanyúl és próbál bosszút állni.
Teljes beszélgetés:
Hír TV