
Tíz nap alatt kilenc budapesti lakásba törhetett be egy háromfős külföldi banda. A rendőrség szerint több mint 16 millió forint értékben vittek el készpénzt, ékszereket, órákat és műszaki cikkeket.
A három férfi közül kettő grúz, egyikük bolgár állampolgár. Augusztus végén, Szlovákia felől érkeztek Magyarországra. A rendőrök úgynevezett átutazó bűnözőknek tartják őket: a gyanú szerint azért érkeztek az országba, hogy rövid idő alatt több bűncselekményt kövessenek el, majd továbbálljanak.
A három férfit elfogásuk után gyanúsítottként hallgatták ki, de nem tettek vallomást és a nyomozókkal sem működtek együtt. Őrizetbe vették őket, a bíróság pedig 30 napra elrendelte a letartóztatásukat. A rendőrség közben arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány egyszerű óvintézkedéssel nehezebb dolguk lehet a betörőknek.













