

A Napindítóban Nagy-Vargha Zsófia, az Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes-államtitkára volt a vendég, aki többek között a helyi tehetségtámogatás hónapjáról és a Nemzeti Tehetség Programról beszélt.
A Nemzeti Tehetség Program (NTP) küldetése megtalálni és támogatni minden olyan fiatalt, aki tehetséges valamiben, ezért a program számára kiemelt fontossággal bír a vidéki települések, kisvárosok és megyeszékhelyek, valamint az ott tevékenykedő közösségek támogatása. Az idei évben immár hatodik alkalommal kerül fókuszba november folyamán a helyi tehetséggondozás fontossága. Egy teljes hónapon át aktív közösségimédia-kampánnyal, sajtómegjelenésekkel, országos médiában megjelenő interjúkkal irányítják a figyelmet a helyi tehetségek és mentoraik munkájára. A kampány során idén kiemelt figyelmet kap Kistarcsa, ahol – számos településhez hasonlóan – a város aktívan segíti tehetséges fiataljait különböző ösztöndíjakkal, elismerésekkel és a helyi közösségek támogatásával. A kampány célja egy jó példa bemutatásán keresztül felhívni a figyelmet arra, hogy a tehetséggondozás és a fiatalok támogatása minden település jövőjének záloga.