NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvPaletta
Paletta: Egyedülálló magyar őstörténeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Paletta: Egyedülálló magyar őstörténeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban

„Ezer és ezer jel” – Egyedülálló magyar őstörténeti kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban, melyen sok érdekességet felfedezhetnek a látogatók.

  • Paletta
  • 2020. február 27., csütörtök 18:55
Vágólapra másolva!

„Ezer és ezer jel” – Egyedülálló magyar őstörténeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban

M. Lezsák Gabriella kurátor és Gróf Péter társkurátor beszéltek a 2016. óta zajló kutatásokról és a február 17. óta megtekinthető kiállításról, melynek témája a magyarok eredete. A kutatóutakon első sorban 9. és 10. századi tárgyakat igyekeznek találni, melyek most már a Nemzeti Múzeumban is megtekinthetnek az érdeklődők.

XXXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár március 22-én az Arénában

Moussa Ahmed, a Tácháztalálkozó produkciós igazgatója beszélt a tánc szeretetéről és magáról a rendezvényről, melyre a tengerentúlról is sokan érkeznek már régóta. Az idei évben is legalább 20-25 ezer érdeklődő és 3 ezer fellépő táncolhat majd együtt. Emellett a test, a lélek, a magyarság ápolása, magyarság tüzének együttes táplálása is cél, valamint szeretnék elérni, hogy a néptánc is nemzeti sporttá válhasson.

20 éves a Zongorabolygó

Szentpéteri Csilla zongoraművész mesélt a kezdeti szárnypróbálgatásokról és a sikerekről egyaránt. A régi nagy szerzők műveinek átdolgozásával, átformálásával egy új műfajt teremtett. 2003. óta pedig saját szerzeményeivel is büszkélkedhet. A 20 éves Zongorabolygó március 7-ei koncertjén három születésnapot is ünnepelnek majd.

Hír TV