
A legénység tagjai már készen állnak a Föld körüli pályán végrehajtandó feladataikra, de az ide vezető út hosszú és kihívásokkal teli volt.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos: "2021-ben indult el a HUNOR program, először egy toborzást, egy felhívást tettünk közzé, amire 247-en jelentkeztek, és innét egy több mint két évig tartó kiválasztási és kiképzési folyamat után került sor az egyesült államokbeli szakaszra, ahol pedig egy 8 hónapos küldetésspecifikus kiképzési szakasz vette kezdetét."
Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula így kerültek be egy rendkívül szigorú és sokszűrős folyamat révén az élvonalba.
A több mint fél éves amerikai tréning a Dragon kapszula kezelésétől a tudományos kísérletek végrehajtásáig minden lehetséges szituációra felkészítette az űrhajósokat.


